Kara: közösen fejlesztettük a térséget

Zombai-Kovács Ákos
2022.12.21. 13:03

Az előző ciklusokban azért dolgoztam és a mostani ciklusban is azért dolgozom, hogy a térségben élők biztonságban élhessenek, közben pedig minél több, a hétköznapjaikat segítő beruházás valósulhasson meg. Így fogalmazott Híradónknak Kara Ákos. Az országgyűlési képviselő kiemelte, minden városrészre igyekezett odafigyelni és a vidéki településeken is olyan fejlesztéseket támogatott, amik a leginkább szolgálják a helyieket. A politikus kiemelte a Kovács Margit iskola és a Págisz energetikai felújítását, de beszélt a 83-as számú főút, kétszer kétsávosításáról is.

Lassan véget ér a Kovács Margit Iskola energetikai korszerűsítése, az intézmény előtt értékelte az évet Kara Ákos. A képviselő kiemelte, eddig és a mostani ciklusban is a térségben élők biztonságáért dolgozik, illetve azért, hogy közben minél több olyan fejlesztés valósuljon meg, amit a helyiek a legjobban szeretnének. „Számomra alap, hogy nagyon sokat beszélgetek az emberekkel, mindig tőlük szeretem megtudni, mit szeretnének a leginkább a lakókörnyezetükben, aztán ezeket indítványozom a minisztériumok és a kormányzat felé, aztán ezekért lobbizom addig, amíg meg nem valósulnak – mondta Kara Ákos.

A képviselő arról is beszélt, hogy idén is igyekezett minden győri városrészre egyformán odafigyelni. Kara Ákos külön is kiemelt néhány fontos beruházást, ami elkészült vagy folyamatban van választási körzetében.A Kovács Margit felújítása lassan véget ér, a szintén marcalvárosi Págiszban az energetikai fejlesztés kész, most még a bővítés zajlik, jól halad az új mentőállomás építése, sokat lobbiztam az adyvárosi parkoló lemez ügyében, ott nem csak parkoló fejlesztés zajlik, de parképítés is, szóval sok minden el tudott indulni az idén” – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

Büszke vagyok arra is, hogy a József Attila úti rendelőkomplexum elkészülhetett, ott dr. Dézsi Csaba András polgármester úr kérte a segítségemet, hogy szerezzek rá forrást, de utakat, járdákat is tudtunk így felújítani Szabadhegyen és Kismegyeren, illetve a hazánkban jelenleg zajló legnagyobb közúti beruházást mindenképpen kiemelném, a Győr és Pápa közötti út kétszer kétsávosítását, ami mintegy 90 milliárd forintból készül és nagyban érinti a csanakiak és a gyirmótiak életét is” – fogalmazott a politikus.

Sok tervem, tervünk van a jövőre nézve is, amit közösen a térségben élőkkel szeretnénk megvalósítani, 2023-ban is a körzetemben élők biztonságért és a folyamatos fejlesztések megvalósulásáért dolgozom” – hangsúlyozta Kara Ákos. A képviselő azzal zárta értékelőjét, hogy mindenkinek áldott karácsonyt és boldog ünnepeket kívánt.

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos