Koronavírus és a Kantharosz

Kantharosz: gála nélkül is segít

Archív fotó: Fotó: O. Jakócs Péter
Földvári Gabriella
2020.04.06. 15:46

A megújulás jegyében, idén az Olimpiai Sportparkban rendezték volna az ország legnagyobb jótékonysági akcióját, a XI. Kantharosz Gálát, április 16-án. Tagai István, az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusának prokonzulját, a rendezvény főszervezőjét kérdeztük arról, hogyan érinti a Kantharosz alapítványt a kialakult helyzet.

A gála elmaradása legjobban azokat érinti, akik a pályázatunk útján juthattak volna segítséghez, a hátrányos helyzetű gyermekeket, a tehetséges fiatalokat– mondja Tagai István.

Az elmúlt tíz évben összesen 83 millió forintot gyűjtöttek össze, a felajánlható bevétel a közvetlen támogatásokból, a jegybevételből és a licitből származik.

Idén ez elmarad, hiszen nincs bevétel, pedig 30 pályázat érkezett 53 millió forintot igényelve. Ettől függetlenül a megtakarításokból és a többletbevételből laptopot ajándékoztak egy kisgyereknek az otthoni tanuláshoz, valamint az elsők között adtak 500 ezer forintot a Győri Segélyalapba.

Jelenleg azokkal a támogatókkal tárgyalnak, akik már elutalták a pénzt és nem kérik vissza, hogy az szabadon felhasználható, vagy átviszik a jövő évi gálára. Ennek függvényében választják ki azokat a pályázókat, akiket mégis tudnak támogatni idén.

Március elején írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot a Kantharosz céljainak megvalósításáért nyolc meghatározó civil szervezet, a Győri Filharmonikus Zenekar és a Győri Önkormányzat. A szándéknyilatkozat értelmében továbbra is mindenki támogatja a rendezvényt és a felajánlók sem vonták vissza licittárgyaikat.

A veszélyhelyzet kihirdetéséig több, mint 650 jegyet adtak el, esély volt rá, hogy a támogatók megtöltik az Olimpiai Sportparkot és a bevétel meghaladja a 18 millió forintot. A tervek szerint a gálát jövő áprilisban rendezik meg.

Kapcsolódó témák: #jótékonyság | #koronavírus |