A Győr+ Rádió Juice című reggeli műsorában Szombati-Serfőző Eszter a Győr Projekt Kft. ügyvzetője és Tóth Szilárd a Győri Ördöglovasok vezetője ajánlották a hallgatók figyelmébe a Szent László Napokat.
Az eseményre június 27-én és 28-án kerül sor. A családbarát fesztiválon a szakrális programelemek mellett kézműves foglalkozások, állatsimogató, tematikus játékok, hagyományőrzők bemutatói és lovas színházi előadás segítenek egy távoli, mégis nagyon közeli világban kalandozni.
Az idei esemény egy nagyszerű összefogás eredménye, a szervező Győr Projekt Kft. ugyanis célul tűzte ki, hogy minél szélesebb körben szerettesse meg rendezvényeit, így a Szent László Napok már Gyirmóton is hódító útjára indul. Az eseményhez csatlakozott a Szent László Látogatóközpont és a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ, az intézmény a pénteki napon tudományos ismeretterjesztő előadással, dokumentumfilm-vetítéssel, az időszaki kiállításon pedig tematikus tárlatvezetéssel készül a Káptalandombon.