Júliusból augusztusba

Jönnek a frontok, viszlát hőség

Fotó: Pannon-Víz
Németh Boglárka
2021.07.30. 14:31

Nem panaszkodhatunk ezen a nyáron, ugyanis mióta beköszöntött a június, csak néhány hidegebb nap volt országszerte. Ezen a héten is tombolt a hőség, többször is 30 fok felett volt a hőmérséklet.

A fülledt időjárást azonban holnap hajnalban hűsítő zivatarok váltják fel- mondta el Fischer Imre, az OMSZ társadalmi észlelője a Győrplusznak, aki hozzátette, hogy

jövő héten már sokkal kellemesebb 25 fokra számíthatunk.

Idén nyáron több olyan nap is volt, amikor néhány óra alatt egy hónapnak megfelelő csapadékmennyiség hullott – ez azonban a szakértő szerint már nem nevezhető extrémnek, mivel ez a globális felmelegedés egyik hatása.

Sorban álltak a hűsítő fagylaltért, vagy a párakapu hűs vízfodraiban fürdőztek a győriek délelőtt a tikkasztó hőségben. A belvárosban mindenki az árnyékos padokat kereste, ott kellemesebb volt a beszélgetés, de a zenélés is.

Az emberi szervezetet nagyon megviseli, ha a nagy hőséget, akár 10 Celsius fokot is meghaladó lehűlés követi. Ebből azonban nem lesz hiány a nyár utolsó hónapjában sem, bár az augusztus is napos és forró lesz, a frontokért nem kell majd a szomszédba menni.

Kapcsolódó témák: #Győr | #időjárás |