Elfogta a rendőrség

Jogsi nélkül, hamis rendszámmal közlekedett egy győri férfi

Illusztráció: police.hu
Győr+
2022.04.29. 07:19

A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy 40 éves férfival szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki gépjárművével más autóra kiadott rendszámmal közlekedett.

Győrben, a Fehérvári úton haladt személygépkocsijával április 7-én 13 óra körül egy győri férfi, amikor az egyenruhások megállították. A sofőrt igazoltatták, amelynek során kiderült, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Ellenőrizték a gépjárművet is, és a járőrök megállapították, hogy az Opel típusú autó hatósági jelzése egy másik járműre volt kiadva, ezért a gépkocsivezetőt elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították.

A 40 éves férfit a nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek keretében elmondta, hogy a személygépkocsit a közelmúltban vásárolta meg egy ismeretlen személytől, de a rendszámtábla már akkor is a járművön volt.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte meg a Győri Járási Ügyészségnek.

Fotó: police.hu

Kapcsolódó témák: #közlekedés | #rendőrség |