Jobb érzés buszra szállni Marcalvárosban

Fotó: Marcali Gábor
Zombai-Kovács Ákos
2021.10.29. 14:24

Jobb érzés buszra szállni Marcalváros 2-n, a lakótelep legforgalmasabb buszmegállóját ugyanis kibővítették és modernizálták. Erről a körzet önkormányzati képviselője beszélt a Győr+-nak.

Rózsavölgyi László kiemelte, komoly igény volt rá, hogy nagyobb legyen a várakozóhely és plusz padokat is kapott a terület. 3 millió forintból fejlesztették a dupla megállót, ahol naponta több ezren szállnak buszra és használják a tömegközlekedést. Marcalváros 2 képviselője Híradónknak azt mondta, a jövőben is várja az észrevételeket azzal kapcsolatban, hogy mit kéne fejleszteni.

„Én is gyakran buszozom, magam is sokszor tapasztaltam, hogy ebben a forgalmas buszmegállóban egyszerűen nem lehet elférni a beton placcon és le sem lehet ülni, ha valaki várakozik a buszára” – mondta a Győr+-nak Rózsavölgyi László.

Fotó: Marcali Gábor

A Győr-Szol ezúttal is kiváló partner volt a fejlesztésben, nagyobb lett a szilárd felület, kicsinosítottuk a beállókat és újabb padokat is telepítettünk” – tette hozzá az önkormányzati képviselő. „Összesen három millió forintot költöttünk a terület kényelmi fejlesztésére, de biztosan megérte, hiszen sok ezren szállnak itt naponta tömegközlekedésre” – fogalmazott Rózsavölgyi László.

Örülök, hogy az itt élők folyamatosan megtalálnak a feladatokkal és problémákkal, hiszen nekem az a dolgom, azok megoldásában segítsek, vagy éppen forrást szerezzek hozzá” – emelte ki a képviselő. „Büszkén mondhatom, egyre többen szeretnének Marcalváros 2-re költözni és igen kapósak az itteni lakások is, ez pozitív visszajelzés, azt mutatja, hogy ebben a körzetben is jó irányba mennek a dolgok” – zárta szavait Rózsavölgyi László.

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos