Jó ötletek érkeztek a Simor János püspök tér tervpályázatára

Fotó: Vig Norbert
Győr+
2022.07.25. 15:58

Tavaly év végén látogatott Győr-Szigetbe Dr. Dézsi Csaba András a polgármesteri vizit során. Szeles Szabolccsal, a terület önkormányzati képviselőjével együtt tárták fel a körzet hiányosságait.

Ekkor gondolták úgy, hogy szeretnének új életet lehelni a városrész egyetlen igazi közösségi terébe.

Tervpályázatot hirdettek a Széchenyi István Egyetem építész hallgatóinak, tervezzék újra a Simor János püspök teret. Múlt pénteken az önkormányzat szakemberei Dr. Dézsi Csaba András vezetésével alaposan átnézték a beérkezett terveket, megvitatták, melyik pályamű állja meg a legjobban a helyét. A fiatalok koncepciója hasonló volt: sportolási lehetőségekkel, játszótérrel, pihenőpadokkal felszerelt és rengeteg növénnyel beültetett parkot álmodtak meg. „Átnéztük a terveket, és a zsűri úgy döntött, első helyezetett nem hirdetünk, viszont másodikat és harmadikat igen. Ezzel együtt pedig felemeljük a kiosztott díjakat” – jelentette be Győr polgármestere a hétfői eredményhirdetésen.

Dr. Dézsi Csaba András megköszönte a beérkezett pályaművek készítőinek munkáját és elmondta, a pályázatból mindenki profitál. „Egy az egyben egyik pályázat sem olyan, hogy meg kellene valósítani, viszont mindegyik tervben vannak olyan ötletek, gondolatok, részletek, amiket bele lehet tenni egy majdani megvalósításba” –mondta a városvezető.

Szeles Szabolcs alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője az elmúlt egy évtizedben sokat tett azért, hogy ez a park szebbé váljon, de ő is úgy gondolja, megérdemel egy modernebb, jobban átgondolt külsőt ez a tér. A harmadik díjat, vagyis 200 ezer forintot a Csepei Ferenc és Dugár Szabolcs tervezőpáros vehette át.

A fiatalok úgy érezték, könnyűszerrel új életet lehet lehelni a területbe. A második díjat és az ezzel járó 400 ezer forintot a Dimitrov Dóra és Tóth Olivér kettős kapta. Az építészhallgatók egy családbarát parkot szerettek volna kivitelezni. 

Tv-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #felújítás | #Győr-Sziget |