Javítóintézeti nevelés várhat a bőnyi késelőre

Győr+ Illusztráció: Pixabay
2025.02.10. 07:39

Tragikus eseményről adott hírt portálunk 2024 áprilisában: a bőnyi általános iskola első szünetében egy diáklány hátba szúrta osztálytársát, aki ennek következtében, súlyosan megsérült. Az ügyészség a 12 éves elkövetőt megvádolta és javítóintézeti nevelés kiszabására tett indítványt.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint:

Az ügyészség vádat emelt egy kiskorú elkövetővel szemben, aki egy Győr-Moson-Sopron vármegyei településen hátba szúrta osztálytársát.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádiratának tényállása szerint a kiskorú szüleinek kapcsolata gondokkal terhelt volt, amit gyermekük nehezen élt meg. A bűncselekmény elkövetését megelőző hétvégén a szülők sokadszorra is összevesztek és a gyermek édesanyja, mivel tartott a férje bántalmazásától, rendőri segítséget is kért. A vitának az lett a vége, hogy tavaly tavasszal egy nap az apa közölte az anyával, hogy hagyja el a házat és kidobálta a ruháit. A vádlott édesanyja vasárnap, a délutáni órákban elköltözött otthonról, de a lányát nem tudta magával vinni.

A vádlott 2023. év óta fokozatosan egyre rosszabbul érezte magát, gondolatvilága a külsőségekben is jelentkezett, gyakrabban hordott sötétszínű, fekete ruhákat. Internetes profilképe és rajzai is egyre ijesztőbbekké váltak, ajándékként is a valódira erősen hasonlító pisztolyt kért magának.

Az eseményeket megelőző héten készített egy listát, amelyen valamennyi osztálytársa szerepelt az osztályban elfoglalt ülésrend szerint.

Másnap, miután a vádlott édesanyja elköltözött otthonról, a vádlott arra az elhatározásra jutott, hogy másnap az iskolában lemészárolja az osztálytársait. Reggel az iskolatáskájába betette az általa elkészített „halállistát”, valamint egy megélezett kést és elment az iskolába. 

Az iskolában elővette táskájából a magával hozott 20 cm pengehosszúságú kést, felállt és az előtte a padban ülő 12 éves sértettet hátba szúrta. A sértett az őt ért bántalmazás következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A helyszínről mentőhelikopter szállította kórházba.

Az ügyészség a 12 éves elkövetőt előre kitervelten, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletével vádolta meg, és vele szemben javítóintézeti nevelés kiszabására tett indítványt.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.”

A Győr+ Média többször is foglalkozott az üggyel és annak hátterével: