A győriek ezen a nyáron több alkalommal is láthatták, hallhatták Derzsi Györgyöt. A felvidéki származású színész, énekes, zeneszerző júniusban a Szent László Napokon, júliusban pedig a Bezerédj-kastélyban állt közönség elé. Néhány hete az is kiderült, hogy szerzőtársával megnyerte a Madách Színház musicalpályázatát.

– Hogyan indult a karriered? Mindig zenével, énekkel akartál foglalkozni?
– Apám révén a zenei tehetség és az érdeklődés adott volt. Van egy nagyon korai emlékem. Négyéves lehettem, középsős óvodás. Egy anyák napi műsor egyik jelenetében ketten voltunk. A kisfiú, akivel szerepeltem, elrontotta a szöveget, s én ezen úgy fölháborodtam, hogy pofon vágtam. Ez az első színpadi emlékem. Az iskolai kultúrműsoroknak mindig részese voltam, így a bábcsoportnak is. Később rockzenekarom volt, dalokat kezdtem írni. A középiskola után konzervatóriumba jelentkeztem. A színházi karrierem úgy indult, hogy Zselízen megnyertem egy rockfesztivált. Ezután meghallgatásra hívtak a komáromi Jókai Színházba, Jézus szerepére a Mária evangéliumában. 2011-ben végeztem a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán, s annyira elvitt a színpadi világ, hogy hosszú évekig nem is foglalkoztam mással. Csak 2014-ben írtam meg első zenés darabomat, a Kincsem-et, ami annyira jól sikerült, hogy többen javasolták – és bennem is megérett –, hogy zeneszerzéssel kellene foglalkoznom.

– Kevesen tudják rólad, de valamikor temettél is…
– Apám a mai napig kántor, én pedig a felvidéki nagyszarvai és a bacsfa-szentantali kántori padon nőttem fel. Mindig ott ültem mellette, ha kellett, lábbal fújtattam az orgonát. Tizenhat-tizenhét éves lehettem, amikor először temettem. Apám nem tudott eljönni a munkahelyéről és megkért, hogy tanuljam meg a temetési liturgiát meg az énekeket. Így aztán én mentem helyette az atyával. Tizennyolc évesen éppen postáskodtam a faluban, amikor az egyik idős néni arra kért: ha meghal, a temetésén én legyek a kántor. Pár év múlva aztán jöttek is a hozzátartozói: a nagymamának az volt az utolsó kívánsága, hogy a postás bácsi temesse el. Akkor már egészen mással foglalkoztam, de természetesen „eltemettem” a nénit.

– Hogyan kerültél Győrbe, milyen a kapcsolatod a várossal?
– Itt kezdtem a pályámat. Komáromi debütálásom után a győri színházba szerződtem még a kilencvenes évek közepén. Szívügyem ez a város, hiszen három évig itt éltem. Innét vettek fel a színművészeti egyetemre. Sőt, még édesapám is énekelt a színházi kórusban. Nekem gyerekkoromban Győr volt a „főváros”, az első nagy, magyarországi élmény, mint minden csallóközinek. Szeretek ide jönni, nyáron többször is volt rá alkalmam. A Szent László Napokra írtam még 2018-ban az egyfelvonásos lovagi játékomat, ezt idén is bemutatták. Ménfőcsanakon, a Bezerédj-kastélyban a Szerelmem, Sárdyt adhattam elő, míg többedmagammal ugyanott a Tenorinvázió című gálában énekeltem. A Szerelmem, Sárdy egyszemélyes darab. Én találtam ki 2012-ben, hogy csinálok róla egy monooperettet. Meskó Zsolt szerzőtársamnak elmondtam: olyan darabot szeretnék, amely a híres operaénekesről szól, de nem én játszom. Zsolt pedig megírta. A történet egy énekesről szól, akinek elmegy a hangja és meghal a nagymamája. Szomorúan gubbaszt otthon, míg megtalálja a mama titkos naplóját, melyet olvasva kiderül, hogy szerelmes volt belé. A 75 perces egyfelvonásos darabban megismerhetjük az életét, sok-sok Sárdy János-dallal fűszerezve. Most a százötvenedik előadásnál tartok, hála Istennek, nagy sikert arat mindig. Járom vele a világot, voltam Amerikában, Kanadában, Svédországban, Belgiumban.

– Pár hete derült ki, hogy Meskó Zsolttal megnyertétek a Madách Színház musicalpályázatát Kazinczy, a tizenötödik című művel. Miről szól a darab?
– Az aradi vértanúk kivégzése után 1849. október 25-én kivégeztek még egy ezredest, Kazinczy Lajost, aki 29 éves hadtestparancsnok volt. Az ő életéről szól a darab, arról, hogy egy nyikhaj, semmirekellő, unott fiatalemberből hogyan lesz a hazája szabadságáért életét adó mártír. Öt éve Meskó Zsolt átküldött egy szövegkönyvet, mit szólok hozzá, mi lenne, ha megzenésítenénk? Nagyon tetszett, és elkezdtem írni. Majdnem öt évig írtam. A Madách Színház pályázati kiírásában az szerepelt, hogy a nyertes darabot bemutatják. Csodálatos érzés volt, amikor Szirtes Tamás igazgató felhívott, hogy mi nyertünk. Az a Szirtes tanár úr, aki az osztályfőnököm volt a színművészetin. Ő rendezi, ráadásul a 2021/22-es évadban a Kazinczy lesz a kiemelt bemutató. Most egy izgalmas időszak kezdődik, hiszen a megálmodott darabunkat egy profi stáb fogja színpadra vinni, ehhez végezzük az utolsó simításokat a szövegkönyvben és a kottában. Biztos vagyok benne, hogy ezáltal még jobb lesz. Remélem, egyszer a győri színház is műsorára tűzi!