Játék, nevetés, közösségi élmény

Fotó: O. Jakócs Péter
J. Kovács Andrea
2022.08.19. 17:47

Ünnepélyes táborzárót tartottak az ukrajnai háborús menekült gyerekeknek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régiója és a Győri Egyházmegyei Karitász által szervezett napközis táborban Bácsán.

Augusztus 1. és 19, között három egyhetes turnusban összesen kilencven iskolásnak biztosítottak hasznos és érdekes időtöltést a szeretetszolgálatok munkatársai és önkéntesei. Ügyüket cégek, vállalkozások és a katolikus egyház is támogatta.

A várható esős, viharos időjárás miatt némi változás történt a délutáni programban, helyszűke miatt a szülőket nem tudták meghívni, hiszen annyian nem férnek be a kultúrterembe. Ám akik eljöttek, garantáltan jól érezték magukat. Táncház, élőzene, flashmob, valamint a táborlakók előadása volt műsoron, majd pizzával, süteményekkel és dinnyével vendégelték meg őket.

Panker Mihály, a máltaiak ügyvezetője a Győr Plusz kérdésére válaszolva elmondta:

„Jó, hogy megcsináltuk a tábort. A gyerekek kaptak egy olyan közösségi élményt, amire nagyon nagy szükségük volt az elmúlt időszak eseményei után. Jól érezték magukat, sokat nevettek, játszottak, közben ismerkedtek a magyar nyelvvel, sétáltak a füvészkertben, megnézték a belvárost, kézműveskedtek, legóztak, sportoltak. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik a tábor előkészítésében, megvalósításában közreműködtek.”

Kapcsolódó témák: #gyerekek | #Győr | #menekültek | #tábor |