Jogosítvány nélkül

Ittasan vezettek, balesetet okoztak

Fotó: Police.hu
Police.hu
2020.07.18. 15:55

Egyik balesetet okozó sofőrnek sem volt jogosítványa.

Győrladaméron, a Szent István úton, Dunaszeg felől Győrzámoly irányába közlekedett egy 50 éves barbacsi férfi gépkocsijával július 17-én röviddel 10 óra után. Közlekedése során járműve sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, így letért a menetiránya szerinti bal oldali útpadkára, majd az árokba hajtott, ahol autójával egy tájékoztató jellegű sebességmérő táblának üközött. A baleset során a gépkocsivezető megsérült. A rendőrök vele szemben alkoholtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították. A sofőr adatainak ellenőrzésekor az is kiderült, hogy a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, illetve eltiltás hatálya alatt vezetett.

Fotó: Police.hu

Ugyanezen a napon este 11 óra előtt egy Opel gépkocsit vezető férfi közlekedett Győrben, a Török István utca felől a Szigethy út irányába, a Tihanyi Árpád úton. Haladása során a kereszteződésbe úgy hajtott be, hogy az elsőbbségadásra kötelező táblát nem vette figyelembe, ezért összeütközött egy Ford tehergépkocsival. A balesetet okozó 19 éves mosonmagyaróvári járművezetővel szemben alkalmazott légalkoholmérő készülék szintén pozitív értéket mutatott, ezért őt előállították további mintavételre. Az adatainak vizsgálatakor az is kiderült, hogy ennek a járművezetőnek sincs jogosítványa. A balesetben a Ford utasa megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

Fotó: Police.hu

A Győri Rendőrkapitányság mindkét sofőrrel szemben ittas járművezetés vétsége miatt büntetőeljárást indított.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik, csökken a felelősségérzet és az önkontroll.
Kapcsolódó témák: #baleset | #baleset megelőzés | #rendőrség |