Ügyészség

Iskolaudvarba hajtott az ittas sofőr Győrben

Győr+
2023.01.17. 08:43

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki ittasan nekiütközött egy másik autónak, majd elhajtott a helyszínről és menekülés közben a kerítésen keresztül egy iskolaudvarra hajtott.

A vádirati tényállás szerint a 63 éves férfi 2022 szeptemberében, a délelőtti órákban közlekedett autójával Győrben úgy, hogy a vezetés előtt alkoholt fogyasztott. Emiatt egy piros lámpánál rosszul mérte fel sebességét és az előtte álló járműnek ütközött.

A balesetet követően a vádlott nem állt meg a helyszínen, nem győződött meg arról, hogy a baleset következtében történt-e sérülés, hanem a másik járművet kikerülve, elhajtott a helyszínről. Ittassága és sebessége miatt nem tudott bevenni egy kanyart, felhajtott a járdára, majd egy általános iskola kerítését áttörve, az iskola udvarára hajtott, ahol egy emlékoszlopnak ütközve állt meg. A vádlott ezután futva menekült el a helyszínről, azonban az intézkedő rendőrök a közelben elfogták.

Szerencsére a baleset során nem történt személyi sérülés, és az iskolaudvaron sem tartózkodott senki a cselekmény idején.

Az ügyészség a vádlottal szemben ittas járművezetés és cserbenhagyás miatt emelt vádat. A büntetési tétel a halmazati szabályokra figyelemmel három évig terjedő szabadságvesztés, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a férfit a bíróság tiltsa el a járművezetéstől.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Forrás: Ügyészség

Kapcsolódó témák: #baleset | #közlekedés | #rendőrség | #ügyészség |