Győri önkormányzat

Ismét lakossági virágosztás

Fotó: Marcali Gábor
Papp Zsolt
2021.05.07. 09:34

Mától egy héten át igényelhetnek virágokat a győriek. Az idei lakossági virágosztást Radnóti Ákos alpolgármester és dr. Szálasy László a Környezetvédelmi Bizottság elnöke jelentette be.

Az alpolgármester pénteken elmondta, a város folytatja a faültetési programot, évente mintegy ezer új fát ültet el, fejleszti a zöldterületeket, és százezer egynyári virágpalántát ültet ki évente.

Hozzátette, ahogy a város nagy figyelmet fordít a zöld területek gondozására, a város szépítésére, úgy a lakosságtól is ezt kérik a saját közvetlen környezetükben. Az igényelt virágok is ezt a célt szolgálják, mert azokkal még szebbé tehetjük a várost.

Dr. Szálasy László hozzátette, ez a kezdeményezés beleillik abba a gondolatba, amit a Környezetvédelmi Bizottság is erősíteni szeretne, mégpedig, hogy figyeljünk környezetünkre, tartsuk tisztán azt, és – ha lehetőségünk van rá – a szebbé, virágosabbá tételéhez is hozzájárulhatunk. A bizottság elnöke éppen ezért bíztatja a győrieket, hogy éljenek a lehetőséggel.

Az önkormányzat a Győr – Szol Zrt-vel közösen hirdeti meg az egynyári virág akciót a győri lakosok számára. Az igényelhető virágok az erkélyek és az utcafrontok virágosítására használhatók fel, javítva azzal a városképet. Az átvevőnek felelősséget kell vállalnia a virágok gondozásáért.

Az akcióra győri lakosok jelentkezhetnek, egy ingatlantulajdonos maximum húsz cserép növényt igényelhet.

Jelentkezni május 14 – ig lehet levélben (Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály, 9021 Győr, Városház tér 1.) és e-mailben (viragigenyles@gyor-ph.hu) címeken.

A virágok kiosztása előreláthatólag május végén, előzetesen meghirdetett időpontban történik, személyi igazolvány és lakcímkártya felmutatásával, a járványügyi előírások betartásával.

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos