Ismeretlenek okoztak balesetet, keresi őket a rendőrség

Győr+
2021.09.13. 17:42

Ezúttal egy biciklis és egy autós balesetnél kéri a lakosság segítségét a rendőrség.

Szeptember 2-án 16 óra 15 perckor kerékpárral közlekedett Győrszentivánon egy ismeretlen személy, a Kertalja utcában az Űrhajós utca felől a Déryné út irányába. Haladásakor a Déryné úton, az egyik ház előtt parkoló Suzuki Vitara típusú személygépkocsinak – vélhetően a bicikli pedáljával – nekiütközött, amelynek során a gépjármű megrongálódott. A baleset okozója a helyszínt adatai hátra hagyása nélkül hagyta el.

Győrben, a Bakonyi úton – a 821-es számú út belterületi szakaszán – a Lajta utca irányába közlekedett egy ismeretlen személy ismeretlen gépjárművel szeptember 1-én 11 óra 32 perckor. Sávváltásba kezdett, amelynek során nem biztosított elsőbbséget a mellette lévő sávban haladó Renault típusú személygépkocsinak. A Renault vezetője a felé húzódó járművet észlelve autóját az út jobb oldala felé kormányozta, majd a füves útpadkára hajtott, ahol közvilágítási oszlopnak ütközött. Az eset során a vétlen sofőr, valamint utasa megsérült. A balesetet követően az ismeretlen sofőr a helyszínről segítségnyújtás, valamint adatai hátra hagyása nélkül hajtott el.

A rendőrség kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a fenti közúti közlekedési baleseteket látták, vagy azokra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni. A felhívás kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán Győrben, a Szövetség utca 17. szám alatt, vagy az 520-092, illetve 520-094-es telefonszámok valamelyikén.

Kapcsolódó témák: #felhívás | #rendőrség |