Irányváltást nem, de finomhangolást tervez az ügyvédi kamara új győri elnöke

Szigeti Sándor Fotó: Marcali Gábor
2023.03.03. 18:45

Négy unokája van, kiválóan beszél olaszul, vitorlázik, kerékpározik, szenior távolugró bajnok. A család mellett a szakmai ügyekről is kérdeztük dr. Havasi Dezső győri jogászt, a Magyar Ügyvédi Kamara újonnan megválasztott elnökét.

Mesélne egy kicsit a családjáról? A szülei mivel foglalkoztak, hova valósi?

Az édesapám evangélikus lelkész volt, a családunk Tolna megyéből, a Dombóvár melletti Kaposszekcsőről származik. Van egy ikertestvérem, János. Édesanyámnak német felmenői voltak, ezért a második világháború után öt évre elhurcolták Oroszországba „málenkij robotra”, ahonnan végül hazajött. Szász Attila az ő történetét dolgozta fel az „Örök tél” című filmjében. A forgatókönyv az alapját az öcsém által írt családtörténet adta.

Ezek után hogy került a jogi pályára?

A lelkészi családból érkező gyerekek előtt a hatvanas évek végégig zárva volt a tanári és a jogi pálya. Azonban éppen a mi középiskolás éveink végén történt némi nyitás, így beadhattam a jelentkezésemet a Pécsi Tudományegyetem Állam- és jogtudományi karára. Az egyetem elvégzése után a feleségem és én is Győrben kaptunk munkát, így kerültünk ide. A nejem a bíróságon, én pedig a vagongyár jogi osztályán kezdtem, ahonnan elhívott a gazdasági kamara Észak-dunántúli titkárnak. 1989-ben több kollégámmal jogtanácsosi munkaközösséget alapítottunk Győrben, 1992-ben pedig megnyitottam az önálló jogi irodámat. 1976 óta, vagyis idestova 47 éve dolgozom a szakmában.

Miért pont a társasági jog lett a szakterülete?

Mindig is a kereskedelmi és gazdasági jog érdekelt. A gimnáziumban olasz szakos osztályba jártam, és ez nem csak az egyetemen a kötelező latin nyelv miatt jelentett előnyt, de komoly hasznát vettem a kamarai munkám során is, ahol a rendszerváltás idején számos nemzetközi vegyesvállalat alapításában kellett közreműködni.

Tavaly novemberig a vármegyei kamarát vezette, most pedig az országos ügyvédi kamara elnökének választották. Mire számíthatnak a kollégák, lesz valamilyen irányváltás?

Irányváltásról nem beszélnék, inkább csak hangsúlyeltolódásról, például a munkaszervezésben és az elektronikus eljárásokban. Szeretném a kamara szolgáltató jellegét is erősíteni, és tehermentesíteni a területi szerveket, például az oktatás és a továbbképzés területén. Magyarországon 15.000-re tehető az aktív ügyvédek száma és 2000 jogtanácsos dolgozik, ez tehát egy nagy és komoly létszámú szakmai közösség. Régi ügyvédi közhely, de igaz: a legrosszabb megegyezés is jobb, mint a legkedvezőbb ítélet. Országos elnökként fontosnak tartom, hogy a konfliktusok kiélezése helyett a kompromisszum-keresés útját járjuk.

Úgy hírlik, komoly változások várhatók az ingatlan-nyilvántartási eljárásokban, amely az ügyvédeket is érinti.

Valóban, a tervezet szerint az ügyvédek a földhivatali eljárások jelentős részében bejegyzési jogot kapnak. Ez a váltás ugyanakkor nem lesz automatikus, azoknak a kollégáknak, akik továbbra is rendszeresen szeretnének foglalkozni ingatlan-nyilvántartási ügyekkel, a jelentkezés után vizsgát kell tenniük, emellett kiegészítő felelősségbiztosítást kell kötniük az esetleges jogi műhibák esetére, és a fegyelmi szabályzat erre vonatkozó része is szigorúbb lesz.

Hetvenévesen lett országos elnök, és szemmel láthatóan jó formában van, hogyan tartja magát ilyen fitten?

Már gyermekkoromtól kezdve sokat sportoltam, főleg atletizáltam, ma is minden nap mozgok, és szívesen túrakerékpározok. Távolugrásban szenior magyar bajnoknak mondhatom magam, és súlylökésben is bronzérmes vagyok, a sport tehát fontos része maradt az életemnek. Két gyermekem és négy unokám van, az ügyvédi irodát már a fiam vezeti, de a család és az új elnöki teendők is sok feladatot adnak, így szeretném magam továbbra is jó formában tartani.

Névjegy:

Dr. Havasi Dezső ügyvéd 1976-ban végzett a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Elsőként a Rába Vagon,- és Gépgyár Jogi osztályán dolgozott jogi előadóként, a jogi szakvizsga letétele után jogtanácsosként. Ezt követően szövetkezeti jogi területen dolgozott, majd a Kereskedelmi és Gazdasági Kamara regionális titkára volt. A 99. sz. Jogtanácsosi munkaközösség tagjaként, – az első jogtanácsosi integráció után – egyéni ügyvédként, majd a Havasi Ügyvédi Iroda alapítójaként 1989 óta számos gazdasági társaság, vegyesvállalat létrehozásában, átalakításában működött közre. Ezzel egyidejűleg jogi tanácsadással, cégképviselettel segíti az egyéni és társasvállalkozások tevékenységét.  Dr. Havasi Dezső 2022. novemberig Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara elnöke volt, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese és tagja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság bírói karának, valamint jogi szakvizsga cenzor.Dr. Havasi Dezsőt 2021-ben a Köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetésben részesítette.
Kapcsolódó témák: #Győr | #Magyar Ügyvédi Kamara | #tisztújítás |