Kiállítás

Így temettek őseink

Fotó: MekliZ Fotó
J. Kovács Andrea
2022.05.28. 20:49

A Régészet Napján új kiállítás nyílt az Esterházy-palotában, mely a régmúlt időkből, a bronz- és vaskor temetkezéseiből ad válogatást. A nagyszabású tárlat megnyitóján Székely Zoltán, a Rómer Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket, köztük Dr. Szende Lászlót, a KIM Múzeumi Főosztályának vezetőjét.

Rózsavölgyi László, GYMJV Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke arról beszélt, hogy történelmi örökségünk méltó ápolásához szükségünk van ilyen szellemi muníciókra.

A kiállítás fájó évtizedes hiányt is pótol, ami az Apátúr Ház felújítása miatt keletkezett, hiszen 2011 óta nem látogathatóak Győr és környékének helytörténeti, régészeti emlékei. A tárlat ezt az űrt is igyekszik pótolni. Ezután az elnök megköszönte a régészek áldozatos munkáját.

A kiállítást dr. Kulcsár Gabriella a Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Régészeti Intézetének igazgatója nyitotta meg. „A bronzkor és a vaskor időszakába kalauzolnak el bennünket a régész kollégák a megyei nagyberuházásokhoz tartozó feltárásokon előkerült leletek segítségével.

A bemutató a Kr. előtti 2000 és a római foglalás közötti időszakot öleli fel. A bronzkor különböző időszakaiban és a vaskorban más-más módon temették el halottaikat az egykor itt éltek. A legkorábbi időszakban un. csontvázas temetkezést alkalmaztak, amikor a vázat tették a sírgödörbe viseleti elemekkel, ruhával, ételekkel együtt.

A késő-bronzkor tájékán jött egy változás, ekkor elhamvasztották, máglyára tették a halottakat a tárgyaikkal. A temetési szokásoknak van egy ritmusa, ami kapcsolódik az adott kor túlvilágról alkotott elképzeléseihez. – hangsúlyozta dr. Kulcsár Gabriella.

Galéria: MekliZ Fotó

Kapcsolódó témák: #Győr | #kiállítás |