Divertimento

Ifjúkora óta nem engedi el a trombitát

Fotó: Marcali Gábor
Farkas Mónika
2021.01.25. 21:10

A magyar kultúra napján, január 22-én díjazták Kránitz Imre trombitaművészt, a Győri Filharmonikus Zenekar munkatársaként nyújtott kiemelkedő színvonalú tevékenységéért.

Minden szülővárosában, Sopronban kezdődött, ahol nagy hagyományai vannak a fúvós zenének. Nem volt kérdés számára, mely hangszert válassza.

“Az ifjúsági zenekarban kezembe nyomták a trombitát, azóta sem engedem el” – fogalmazott az indulásról a díjazott.

  Felsőfokú zenei tanulmányait már Győrött végezte, 1987-ben diplomázott trombitatanár szakon. Először 1986-ban kapott lehetőséget, hogy beüljön a Győri Filharmonikus Zenekarba, azóta is tagja a társulatnak.

A társulat a jelenlegi járványügyi helyzetben is dolgozik, sőt a héten gőzerővel készül a Budapesti Fesztiválzenekar által létrehívott Liszt-Berlioz Maratonra, a francia zeneszerző Fantasztikus szimfóniáját rögzítik majd a Művészetek Palotájában. Múlt héten a Sándor János hangversenybérlet idei első programját vette fel a Bartók Rádió a Richter Teremben. A Győri Filharmonikus Zenekart Kesselyák Gergely dirigálta, a programban Rezniček Donna Diana című operájának nyitánya, Mozart C-dúr zongoraversenye és Rybnikov VI. szimfóniája csendült fel, közreműködött Szokolay Ádám zongoraművész.

A Győr+ Rádió Divertimento című műsorában interjút hallhatnak a karmesterrel és a fiatal zongoraművésszel, illetve a díjazott trombitaművésszel.