Idén sem úszták meg szárazon a csobolyós lányok

Győr+ Fotó: MekliZ Fotóstúdió
2025.04.22. 07:39

Ahogyan azt illik, húsvéthétfő reggelén először a lányos házhoz mentek a Csobolyó Néptáncegyüttes legényei, majd egy vödör vízzel gondoskodtak arról, hogy az eladósorban lévők ne hervadjanak el.

Kiveszőben vannak a húsvéti népszokások – ahogyan a pirostojást is kevesebben festik, a locsolás hagyománya is inkább számít kuriózumnak, mint megszilárdult szokásnak. Míg a 90-es években a fiúk házról házra járva, locsolóverset mondva köszöntötték hölgyeket, manapság egyre ritkábban látni csapatba verődött legényeket.

Nem úgy, mint a Csobolyó Néptáncegyüttesnél: az 1991-ben alapított egyesületnél a mai napig hűen őrzik a hagyományt. Hideg vízzel töltött vödrökkel felszerelkezve indultak a legények a lányos házhoz, ahol kérdeztek ugyan – „Szabad-e locsolni” – de a válasz már nem volt annyira érdekes: aki a közelben volt, bizony kapott az áldásból. Ahogyan azok is, akik a néptáncosok győrújbaráti „főhadiszállásánál” várakoztak.

Régen a kútból mert hajnali friss víz, az úgynevezett aranyos víz megtisztító erejét próbálták a fiúk a lányokra önteni, és ezáltal – ahogy Krisztus urunk halálával és feltámadásával megtisztított minket a bűneinktől – tulajdonképpen a vödör vízzel való megöntés is erről szól.

Galéria: MekliZ Fotóstúdió