Vannak a nehéznél is nehezebb évfordulók, amelyeket közelebb érzünk magunkhoz akkor is, ha nem voltunk jelen, vagy nem voltunk közvetlen ismerősök. Gősi Zoltán, a győri életmentő hős halálának napja, július 29. is ilyen. Ő az életét áldozta ezen a napon másokért, nekem pedig a születésem dátuma. Véletlen és fájdalmas egybeesés, de minden évben gyújtok egy gyertyát érte, rá emlékezve. Már 25 éve…
Emlékszem, 2000 nyarán mindenki a győri hősről, Gősi Zoltánról beszélt, aki Korfun, életmentés közben hunyt el. Megdöbbentő volt hallani, hogy a tenger magához vette pont azt az életet, aki tett azért, hogy két ember is megmeneküljön. A tenger ragaszkodott a tragédiához, a miért pedig már 25 esztendeje nincs megválaszolva.
Huszonöt évvel ezelőtt, 2000. július 29-én a Gősi család olyan hírt kapott, ami még az idegeneket is összetörte: imádott fiuk, Zoli, Korfun életmentés közben elhunyt. Míg másoknak segített, az ő életét örökre elragadta a víz. 26 évesen ért véget egy történet, amely igazából még annyira el sem kezdődött. Viszont senki nem feledi a győri hőst, aki bátorságból, emberségből és példamutatásból jelesre vizsgázott. Már július 28-án is, amikor egy fiatal hölgyet mentett ki a csupa izom, jókedvű Gősi Zoli, aki menyasszonyával előnászútra utazott a festői Görögországba. Minden álomszerű volt, de a Sors kegyetlen tintába mártotta a tollát másnapra: olyan vihar kerekedett, amely gyilkos hullámokat korbácsolt; két fürdőző már nem tudott kijönni a vízből. A magyar fiú nem sokat gondolkozott, a segítségükre sietett. Egyiküket kimentette, ám végül őt is magával ragadták a tajtékzó habok.
A Korfura utazó édesapja két nappal később megtalálta fia holttestét, s hazahozta. Itthon, Győrben helyezték örök nyugalomra a hőst, a tragédia helyszínén pedig emlékhely őrzi a bátor cselekedet emlékét. Mert a helyiek sem felejtik el, hogy volt egy magyar fiú, aki mindenkinél bátrabb volt, s nem habozott, amikor mások segítségre szorultak.
Lehetetlen elképzelni, mit érezhetett ott a helyszínen a szerelme, aki a boldogságból egy szempillantás alatt találta magát a kínzó fájdalomban. Abba a tudatba, hogy szerelmét élve már nem adja vissza a tenger, s a mesés utazáson valami végérvényesen véget ért.
Lehetetlen elképzelni, mit érezhetett Vali, az édesanya, amikor elérkezett hozzá az a hír, amelynél fájdalmasabb nincs egy szülő életében.
Lehetetlen elképzelni, mit érezhetett Ferenc, az édesapa, amikor útra kellett indulnia, hogy megkeresse fiát, és hazahozza azért, hogy örök nyugalomra helyezhessék.
Nekik tovább kellett élni az életet, egy olyan fájdalommal, amely soha nem múlik, csak az idő enyhíthet rajta valamennyit. Ha lehet egy ilyen veszteségen egyáltalán enyhíteni…
Áldásnak érzem, hogy megismerhettem őket, hogy beszélgethettem velük. Ferenc bölcs szavai, éleslátása máig itt csengenek a fülemben. Vali versei pedig mindent elmondanak: őriznek, vigyáznak, segítenek, és foltozzák a sebeket. Ferenc már ismét szeretett fiával lehet: őt is elszólította a Sors imádott felesége mellől.
Huszonöt év telt el, negyed évszázad. Gősi Zoli élete véget ért 26 évesen, én ma vagyok 40 éves. Ma sem tudom megállni – ahogy 25 éve sem –, hogy ne gondoljak rá is ezen a napon. Pedig nem ismertem. 15 éves voltam akkor, amikor Zoli életét adta másokért. Nem habozott, nem gondolkozott, csak ment le a meredek sziklafalon, hogy segítsen. Az elmúlt 25 évben én vajon hányszor haboztam teljesen biztonságos, ártalmatlan szituációkban? Persze nem lehet összehasonlítani, de óhatatlanul is hasonló kérdések kavarognak a fejemben minden évben ezen a napon. Mert az ember, ahogy telnek az évek, egyre több mindent rendszerez a múltjából. Egyre több minden nyer más értelmet, vagy kerül más megvilágításba. S bizony, egyre több a kérdőjel is...
Mindenkiben vannak azonban általában betonbiztosnak tartott gondolatok: az egyik ilyen, hogy Zoli nem akart hőssé válni, csak tette, amit a szíve diktált, amit tanítottak neki, amire a szülei nevelték: segíts, ha teheted; segíts ott, ahol lehetőséged van rá! Zoli ott és akkor úgy látta, hogy cselekednie kell, hogy cselekedni tud!
Életet mentett! A legnemesebb, amit egy ember véghez vihet.
A döntésért azonban a saját életével fizetett. Vajon, ha tudta volna a következményeket, hagyta volna a halál torkában az idegeneket?! Soha nem tudjuk meg, de én vállalom a megérzésem, hogy: nem! Mert a segíteni akarás, a másokért tenni akarás belénk van kódolva. Gősi Zoliban egy kicsit talán túl is adagolták. Ő így volt tökéletes, és így vált hőssé.
Gősi Zoli példaképpé vált. Nem akart az lenni, az élet hozta így. Igazi hős, aki megmutatta, milyen az igazi felebaráti szeretet, az önzetlenség. Gősi Zoli jó ember volt, talán a legjobbak közül. Mert cselekedni, mert döntést hozni, ami a mai kusza, magából kifordult világban egyre nehezebben megy, hiába telt el huszonöt év. Erkölcsileg, mentálisan nem előre ment a világ, hanem súlyos kitérést, útvesztést tapasztalhatunk. Nem tudom, mi mentheti meg a végső összeomlástól az emberiséget, a Földet. Ám abban biztos vagyok: amíg vannak ilyen hősök, ilyen legendák, mint Gősi Zoli, addig nincs minden veszve!
S ugye vannak?
Nyugodj békében, Zoli, Győr huszonöt éve nem felejti el, hogy életed adtad embertársaidért. Én pedig 25 éve, a születésnapomon gondolok rád, gyújtok érted egy gyertyát, és igyekszem csak feleannyira bátran és lelkiismeretesen dönteni, mint tetted te 2000. július 29-én, 26 évesen…
Nyitóképünkön Gősi Zoltán emlékhelye látható Sidariban.
Fotó: Gősi Vali Facebook