Együtt dobban a szívünk

Hoppáré dalpremier a Győr+ Rádióban

O. Jakócs Péter
Győr+
2020.06.04. 13:27

A Hoppáré zenekar csütörtökön dr. Dézsi Csaba András polgármester társaságának érkezett meg a Győr+ Rádió Reggeli Vizit című műsorában, ahol először csendült fel a Trianon 100 emlékére elkészült daluk, az Együtt dobban a szívünk.

A Hoppáré zenekar csütörtökön dr. Dézsi Csaba András polgármester társaságának érkezett meg a Győr+ Rádió Reggeli Vizit című műsorába, ahol először csendült fel a Trianon 100 emlékére elkészült daluk, az Együtt dobban a szívünk.

Győr is megemlékezik a Trianoni Békediktátum 100. évfordulójára, forgott egy film és hozzá készült egy vadonatúj Hoppáré dal is.

„Óriási megtiszteltetés volt, hogy engem kértek meg, hogy írjak egy dalt a zenekarommal ebből az alkalomból.” – kezdte Burai Zsolt zeneszerző. „A dal nagyon szépen összeállt, mindenki kivette belőle a részét, igazi csapatmunka volt.”

Olyan dalt és videót szerettünk volna, amelyben bemutathatjuk, hogy emberi sorsokról és érzelmekről van szó és tulajdonképpen egy értelmetlen dolog történt 100 évvel ezelőtt.” – hangsúlyozta dr. Dézsi Csaba András. „Nagyon kevés olyan család van, ahol ne lenne olyan rokon, aki kívülrekedt az akkori döntés miatt.

Az Együtt dobban a szívünk egy kissé eltérő a Hoppárétól eddig megszokott stílustól, ahogy a zenekar fogalmazott: ők maguk között elnevezték „Hopp-rocknak”. Kétségtelen, egy kicsit keményebb vonalat képviseltek most.

A téma is különleges volt, így kitaláltuk, hogy a dal legyen egy kicsit rockos, legyen most egy kicsit más, s így született meg az Együtt dobban a szívünk. – mesélte Horváth Mihály bőgős, basszusgitáros.

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr+ Rádió | #Kultúra |