Hőlégballonból, fényképezőgéppel

Fotó: O. Jakócs Péter
HAK
2021.07.12. 14:30

A város adott otthont a 40. Magyar Nemzeti Hőlégballon Bajnokságnak, ahova még külföldről is érkeztek versenyzők. Számos csodás kép készült, most O. Jakócs Péter fotóriporter kollégánk kedvenc fotóiból válogattunk.

Olyan élményben volt része az elmúlt napokban a győrieknek, mint még soha! Ennyi hőlégballont egyszerre nem lehetett még látni az égbolton, s mindenkit mosolyra fakasztottak akik látták vagy fotózták őket.

Hajtó Péter önkormányzati képviselő a rendezvény elején elmondta, szeretné, ha az emberek megtöltenék a közösségi oldalakat a sok-sok fotóval, ezzel is vidámabbá téve a mindennapokat.

O. Jakócs Péter, a Győr+ Média fotóriportere abban a szerencsés helyzetben volt, hogy többször is repülhetett egy-egy ballonnal, így olyan fényképeket készíthetett a városról és a környékről, amelyekről sokági csak álmodozott.

Szeretem a repülést, magánemberként és fotósként is.” – kezdte érdeklődésünkre Péter.Szerencsére a magassággal soha nem volt gondom, s mindig nagyon élvezem, amikor az égről fényképezhetek. Csodás látvány, s örülök, hogy nagyszerű pillanatokat is sikerült megörökítenem. Most a kedvenceimből válogattam össze egy galériára valót. Remélem másoknak is tetszeni fog!” – zárta a fotóriporter, aki azt is elárulta: hőlégballonnal repülni azért is különleges, mert tulajdonképpen nem tudják merre viszi őket a széljárás. Így volt, hogy a város felé indultak, de Pannonhalma környékén kötöttek ki, s bizony volt, hogy egy mező kellős közepén, az aratók mellett értek földet.

Galéria: O. Jakócs Péter

Kapcsolódó témák: #napi érdekes |