
Győr immár negyedik alkalommal rendezi meg a maratoni kajak-kenu világbajnokságot, és otthont ad az I. Para Kajak-Kenu Maraton-vb-nek, valamint az ifjúsági korosztály rövid távú versenyének is szeptember 4–7. között.
Csütörtökön reggel, ünnepélyes keretek között indították el a volt megyeháza előtti téren felállított totemoszlopon azt a visszaszámláló órát, amely felhívja a figyelmet, jelzi, mennyi idő van hátra a világbajnokság kezdetéig. Csütörtökön éppen 70 napot jelzett az óra.
Az eseményen Pintér Bence polgármester örömét fejezte ki, hogy ilyen fontos sporteseményt rendez városunk, és mindenkit arra biztatott, látogassanak ki majd a versenyekre.
„Gőzerővel folynak a világbajnokság előkészületei! Folyamatban van a céltorony felújítása és a különböző létesítmények felépítésére vonatkozó ajánlatok bekérése” – erről Weisz Róbert, az ICF Kajak-Kenu Maraton Világbajnokság szervezőbizottságának elnöke számolt be a helyszínen. Hozzátette: alakulóban van a magyar csapat, amely részt vesz ezen a világbajnokságon. Már volt egy válogató, és július 8. és 10. között lesz a következő válogató városunkban, amely alapján kialakul a végleges csapat.
„Azt már most elárulhatom, hogy több győri versenyző is bekerült a csapatba” – hangsúlyozta Weisz Róbert.
Csay Renáta, 20-szoros világ- és 19-szeres Európa-bajnok maratoni kajakos az esélyeket latolgatva úgy gondolja, hogy jó kilátásokkal vágunk neki a világbajnokságnak, „Kiszli Vanda és Boros Adrian a hátukon fogják vinni a csapatot, és vannak a fiatalok, akik helyet követelnek maguknak. Méltó és remek világbajnokságra számítok” – emelte ki a sportoló.

A versenyek mellett szeptember első hetében folyamatos családi programokkal várják a családokat az Aranyparton. A megnyitóra szeptember 3-án, szerdán kerül sor a Dunakapu téren, a Győri Balett fellépésével.