Hatodik éve a legjobbak között az UNI Győr SZESE

Győr+ Fotó: gyorikosar.hu
2026.05.21. 19:58

Újabb sikeres szezont zárt az UNI Győr SZESE női egyetemi kosárlabdacsapata: a győriek sorozatban hatodik alkalommal jutottak be a MEFOB négyes döntőjébe, ahol ezúttal ezüstéremmel zártak. A gödöllői fináléban az ELTE BEAC bizonyult jobbnak, de dr. Barthalos István együttese ismét bizonyította, hogy hosszú évek óta a hazai egyetemi kosárlabda élmezőnyéhez tartozik.

A MEFOB Feszten rendezett elődöntőben az UNI Győr SZESE 78–72-re győzte le a Közgáz csapatát, ezzel ismét bejutott a döntőbe. A fináléban azonban az ELTE BEAC 68–49-re nyert a győriek ellen. A torna végén Baffy Fanni és Rozmán Lilla az All Star-csapatba is bekerült.

Dr. Barthalos István vezetőedző kiemelte: különösen érzelmes idény volt ez a csapat számára, hiszen Baffy Fanni és Bánszegi Borbála utolsó alkalommal szerepelt az egyetemi bajnokságban.

“Szerettük volna őket aranyéremmel búcsúztatni, mindent meg is tettünk ezért, de az ELTE ezúttal jobb volt. Ettől függetlenül nincs okunk a szégyenkezésre, hiszen az elmúlt hat év eredményei önmagukért beszélnek” – fogalmazott a szakember.

Az UNI Győr SZESE az elmúlt hat idényben kétszer bajnok, kétszer ezüstérmes, egyszer bronzérmes, egyszer pedig negyedik helyezett lett az egyetemi bajnokságban.

A vezetőedző már a következő szezonra is előretekintett. A két meghatározó játékos távozása miatt részben újjá kell építeni a csapatot, ugyanakkor több fiatal és rutinos kosárlabdázó is marad Győrben. A kerethez csatlakozik többek között Pálosi Laura, valamint Szombathelyről érkezik Trummer Elina, míg Ausztriából Horváth Hanna folytatja tanulmányait és pályafutását Győrben.

Dr. Barthalos István bízik benne, hogy az együttes a következő években is meghatározó szereplője marad az egyetemi kosárlabdának.

Kapcsolódó témák: #Győr | #kosárlabda | #UNI Győr |