Hatan érdemelték ki a Publikációs Nívódíjat

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2019.11.04. 16:38

A Magyar Tudomány Ünnepe győri nyitórendezvényén adták át a Széchenyi István Egyetem idei Publikációs Nívódíjait. A három kategóriában meghirdetett elismerést hatan érdemelték ki.

„Értékteremtő tudomány” a mottója a Magyar Tudományos Akadémia által idén 16. alkalommal megrendezett, a Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű programsorozatnak, amelynek győri nyitórendezvényét ennek szellemében tartották meg a Széchenyi István Egyetemen hétfőn. Dr. Kóczy T. László, a Doktori Tanács és a Tudományos Tanács elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: egy egyetem életében az oktatás és a tudomány egyforma súlyú, jelentőségű szerepet játszik, de mégiscsak a tudomány az, amely a magját adja.

Az eseményen adták át az egyetem idei Publikációs Nívódíjait, amelyre három kategóriában összesen 19-en pályáztak.

Tudományos folyóiratcikk kategóriában nyert dr. Bácsi Ádám, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar Matematika és Számítástudomány Tanszékének egyetemi adjunktusa, a Magyar Tudományos Akadémia–Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Lendület Topológiai és Korreláció Kutatócsoportjának tudományos munkatársa. A publikáció a klasszikus fizika egy mérnöki szempontból is jelentős területéhez, az időfüggő hőtranszportjelenségek témaköréhez kapcsolódik. A cikk vizsgálja, hogy az egyre zsúfoltabb elektronikai és gépészeti eszközök esetén milyen nagy kihívást jelent a működés során keletkező hő elvezetése. Ráadásul gyakran találkozhatunk azzal, hogy a keletkezett hő nem folyamatos, hanem jelentős időfüggéssel bír. Ez utóbbi indokolja, hogy egy rendszerben ne csak az egyensúlyi, időtől független hőtranszportjelenségeket, hanem az időfüggő folyamatokat is vizsgáljuk.

Dr. Géczy Nóra „Design – Tér- és formakultúra” című kötetéről beszélt a hallgatóságnak az ünnepségen

A kategória második díjazottja dr. Kozma István, az Audi Hungária Járműmérnöki Kar Anyagtudományi és Technológiai Tanszékének egyetemi tanársegédje lett. A társszerzővel jegyzett publikáció témája egy új módszer kifejlesztése kompozit anyagok tönkremeneteli folyamatának analízisére komputertomográfiával kombinált mechanikai nyomóvizsgálat végzésével.

Nagy Judit, a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola doktorjelöltje is ebben a kategóriában érdemelt ki díjat. A cikket társszerzőkkel jegyzi, köztük dr. Tóth András Józseffel, a doktori iskola témavezetőjével. A kutatók két erősen nem ideális, négykomponensű elegy (víz, aceton, kloroform, metanol és víz, etil-acetát, kloroform, etanol) elválasztását vizsgálták. Az elválasztási feladathoz laboratóriumi berendezést építettek, és a kísérleti eredményeket folyamatszimulátor környezetben verifikálták, majd optimalizálták az eljárást. A publikációban többek között először a szakirodalomban leírták a kvaterner elegyek gőz-folyadék egyensúlyát: csomópontok, nyeregpontok számát, illetve stabilitásukat. Az oklevelet az ünnepségen dr. Tóth András József vette át.

Tudományos monográfia kategóriában ketten részesültek Publikációs Nívódíjban. Dr. Géczy Nóra egyetemi docens, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar Épülettervezési Tanszékének oktatója a Scolar Kiadó gondozásában idén megjelent „Design – Tér- és formakultúra” című kötetéért vehette át az elismerést. A mű az egyetemen oktatott design tantárgy tíz év alatt kidolgozott elméleti és gyakorlati anyagának kivonatát tartalmazza. Egyedülálló módon tárja fel az építészeti és tervezői gondolkodásmódot. Három téma – a tér, a tárgy, az ember – koordinátarendszerében járja körbe a design és a tervezésmódszertan összefüggéseit, miközben megismerteti a tervezők sajátos látásmódját, és bepillantást enged a tervezési stratégiák, módszerek kulisszatitkaiba.

Dr. Gombkötő Nóra tudományos előadást tartott „Ökológiai eredetű élelmiszer termékpályák” című könyvéről

Dr. Gombkötő Nóra, a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Agrárökonómiai és Vidékfejlesztési Tanszékének egyetemi adjunktusa „Ökológiai eredetű élelmiszer termékpályák” című monográfiájáért kapott díjat, amelyet az Underground Kiadó adott ki. A könyv a hazai mezőgazdaságban ökológiai körülmények között termelt főbb növény- és állatfajokból előállított biotermékek teljes vertikumáról ad áttekintést. Az olvasó részletesen megismerheti az ökológiai gazdálkodás fogalmát, alapelveit, történeti hátterét, a vonatkozó jogszabályokat és a lehetséges támogatásokat, valamint a mezőgazdaság fő ágazatai (szántóföldi növénytermesztés, kertészet, állattenyésztés) ökológiai szemléletben előállított termékeinek teljes termékpályát lefedő – a szántóföldtől a fogyasztó asztaláig terjedő – útját. A kötet hiánypótló, mivel ilyen szakirodalom eddig nem állt rendelkezésre.

Konferenciaközlemény kategóriában dr. Böröcz Péter, az Audi Hungária Járműmérnöki Kar Logisztikai és Szállítmányozási Tanszékének egyetemi docense nyert nívódíjat. Az elmúlt évtizedek globális gazdaságának egyik legdinamikusabban növekvő disztribúciós csatornája a Távol-Kelet felé és onnan irányuló kombinált áruszállítás. Mindez jelentős kihívás elé állítja a csomagolástechnikai mérnököket a megfelelő áruvédelem megtervezése során. A közlemény azt vizsgálta, hogy egy szárazföldi szállítás dinamikus mechanikai igénybevételei hogyan viszonyulnak a tengeri kombinált szállítás közben felmerülő igénybevételek nagyságrendjeihez képest.

Az ünnepségen két díjazott, dr. Gombkötő Nóra és dr. Géczy Nóra tudományos előadásban ismertette monográfiáját.

Szerző: Hancz Gábor / Széchenyi István Egyetem
Fotó: Májer Csaba József

Kapcsolódó témák: #Oktatás |