Drámajáték: Roxi, a világjáró kutya

Háromnapos könyvünnep a városban

Fotó: O. Jakócs Péter
Földvári Gabriella
2021.11.18. 12:11

Idén 20. alkalommal kerül sor a Győri Könyvszalonra, amely ma már hagyományos módon a Győri Nemzeti Színházba és a Kisfaludy Károly Könyvtárba invitálja a könyvek szerelmeseit. A november 19–21. között megrendezendő programon a könyvvásár mellett 120 könyvbemutatón, előadóesten, koncerten szórakozhatnak a látogatók.

„Bízok abban, hogy 21. század ezen nehéz időszakában az írott gondolatok még mindig vonzóak az emberek számára. Amennyiben eljönnek a Könyvszalonba, kézbe foghatják a köteteket és személyesen találkozhatnak a szerzőkkel, ez sokaknak vonzóvá teheti a rendezvényt “– emelte ki dr. Dézsi Csaba András polgármester az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón, utalva a pandémiás időszakra. Majd bemutatta a Győr története című könyv első kötetét, amely a kezdetektől 1447-ig tárja fel városunk múltját. Az ötrészesre tervezett sorozaton 90 szerző dolgozik.

Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi tér igazgatója hangsúlyozta, idén Bereményi Géza író, filmrendező veheti át a szalon Alkotói díját a péntek délelőtti megnyitón. Összesen 120 kötetbemutatóval várják a könyvbarátokat, az országos hírű szerzők mellett a győri és Győrhöz kötődő alkotók is nagy számban bemutatkoznak, hiszen a pandémiás időszak erre korábban nem adott lehetőséget. A Könyvszalonon ismerhetik meg az érdeklődők a Győr várossá válásának 750. évfordulója alkalmából megjelentetett kiadványokat is. Idén is gondoltak a gyerekekre, a Generációk Művelődéi Háza által szervezett programok mellett zenés előadásokkal is készülnek számukra.

2015 óta rendezik meg a Könyvszalon keretein belül a színházzal közösen a kortársasjátékot, melynek lényege, hogy a Kisalföld napilap címei közül sorsolják ki a dráma címét, melyből darabot írnak, megrendezik és eljátszanak – erről Werner Krisztina, a megyei napilap főszerkesztő-helyettese beszélt.


Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója elmondta, újrafogalmazták, újraszerkesztették a drámaíró versenyt, új névvel és megújult formában jelenik meg. Idén Dér András, Olt Tamás, Zakariás Zalán írják és rendezik a produkciót, ezúttal egy nappal több idejük lesz az alkotóknak, hogy létrehozzák az előadást.
A sajtótájékoztatón Werner Krisztina és Horváth Sándor Domonkos sorsolták ki a színészeket a rendezőkhöz, majd dr. Dézsi Csaba András a kiválasztott hét cím közül a Roxi, a világjáró kutya címet húzta ki a gömbből. A Dráma a Szalonban – kortárs drámajáték mindenkinek előadás november 20-án 19 órakor kezdődik a színház nagytermében. A zsűri tagja Gyöngyössy Katalin, Werner Krisztina és Horváth Sándor Domonkos.

A Könyvszalon védettségi igazolvánnyal, maszk használata mellett látogatható pénteken, szombaton és vasárnap 10 és 19 óra között.
Részletes program a www.konyvszalon.gyoriszalon.hu oldalon.

Fotó: O. Jakócs Péter

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #galéria | #Győri Könyvszalon | #híradó |