Az elmúlt hetekben a megyében már több halálos kimenetelű baleset történt

Három nap alatt 81 gyorshajtó

Police.hu
2020.08.13. 17:20

A kapuvári rendőrök többek között a 8611-es számú úton – a korábbi halálos baleset helyszínén – és a 8529-es számú úton tartottak sebesség-ellenőrzést.

A Kapuvári Rendőrkapitányság munkatársai sebesség-ellenőrzést végeztek a 8611-es, a 8529-es számú utakon, Beled, Agyagosszergény és Rábakecöl bel-, illetve külterületén, augusztus 10. és augusztus 12. között. A három nap alatt 81 gyorshajtót mértek be, köztük akadt olyan, aki a megengedett 90 km/h helyett – a korábbi halálos baleset helyszíne közelében – 140 km/h-val száguldott. Nem egyedi eset volt azonban az sem, hogy a felsorolt falvak és községek belterületén, a megengedett sebesség majdnem kétszeresével (például 40 km/ helyett, 77 km/h-val) haladt a járművezető.

Győr-Moson-Sopron megye útjain júliusban és augusztusban is több halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt, amelyek közül nem egy esetében lehetett megállapítani a szemle során a szabályokban meghatározott sebességhatárok jelentős túllépését. A tragédiák bekövetkezéséhez hozzájárult az is, hogy a gépkocsivezetők nem vették figyelembe a megváltozott út- és időjárási viszonyokat. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai rendszeresen végeznek a megye közútjain sebesség-ellenőrzéseket. Jelenlétükkel a baleseteket igyekeznek megelőzni, hiszen a szabályszegő járművezetők gyorshajtásukkal veszélyeztetik a maguk, illetve mások testi épségét, biztonságos közlekedését. Ismételten kérjük a közlekedőket, hogy tartsák be az alapvető közlekedési szabályokat!

Fotó: Police.hu
Kapcsolódó témák: #rendőrség |