Koronavírus

Hamarosan nyitnak a református és az evangélikus templomok

Fotó: gyorref.hu
Győr+
2021.04.22. 13:52

A javuló járványügyi helyzethez igazodva május első vasárnapjától kinyitnak a protestáns és az evangélikus templomok Győrben is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy május 2-tól ismét lehetőség lesz a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett részt venni nyilvános istentiszteleten.

Ezeket az alkalmakat különösen azoknak javasolják, akik már valamilyen formában védettséget élveznek, vagyis megkapták a koronavírus elleni oltást, illetve a közelmúltban átestek a betegségen.

Figyelmeztetnek, hogy az istentiszteleteken való részvételhez továbbra is hozzátartozik a kézfertőtlenítés, a szájmaszk használata, a megfelelő távolság megtartása, illetve az evangélikusoknál a testhő mérése a templomba való belépés előtt.

A Győri Református Egyházközség elnöksége arról tájékoztat honlapján, hogy a bibliaórákat, gyermek-istentiszteleteket, illetve a konfirmációi oktatást és egyéb közösségi alkalmakat a járványhelyzet javulásával csak a későbbiekben fogják elindítani, amelyekről az egyházközség honlapján és facebook oldalán adnak majd hírt. Ugyanakkor a vasárnapi istentiszteleti alkalmak, illetve a reggeli ötperces áhítatok továbbra is elérhetőek lesznek az egyházközség youtube csatornáján, (Győri Református Egyházközség), facebook oldalán (Győri Református Gyülekezet), és a gyülekezet honlapján (www.gyorref.hu).

A Győri Evangélikus Egyházközség a fokozatos nyitás értelmében a hétközi istentiszteleteket egyelőre még szünetelteti, és az úrvacsora vétel lehetősége későbbre tolódik, ugyanúgy, mint a konfirmáció időpontja.

Forrás: www. gyorref.hu és www. gyor.lutheran.hu


Kapcsolódó témák: #koronavírus |