Hajléktalanok is kerülhetnek házi karanténba

Fotó: Győr+ Archívum
Győr+
2020.03.27. 15:45

Ahogy melegszik az idő, egyre közelebb kerülünk a kijelentéshez, miszerint a hivatalos krízisidőszakon túljutott a hajléktalanellátás. Azonban tudjuk, hogy az utcán mindig, minden körülmények között krízis élni. Egy járvány idején pedig még több problémát vet fel a fedél nélküli lét.

A veszélyhelyzet kihirdetésével párhuzamosan kezdte az első intézkedések meghozatalát Sütő Csaba, a győri Hajléktalanokat Segítő Szolgálat vezetője. A Győr+ Rádióban kifejtette, a hajléktalanok speciális csoportot képviselnek városunkon belül, ezért speciális intézkedések meghozatalára van szükség az érdekükben. Ez érinti a szállóról való kijárásukat, a ruháik, tárgyaik fertőtlenítését és a személyes higiéniájukat is.

„Amikor az önkormányzat döntött például, hogy látogatási és kijárási tilalmat rendel el az idősotthonok esetében, mi is bevezettük ezt Likócson: az éjjeli menedékhelyen, az átmeneti szállón és a rehabilitációs otthonban ugyancsak. Itt vannak ugyanis emberek, akik időnként néhány napra eltűnnek. Úgy döntöttünk, hogy ők, amikor újra visszatérnek az intézménybe, úgynevezett házi karanténba kerülnek” – mondta el Sütő Csaba.

Televíziós szerkesztő: Kárpát Zsolt

A szakember hozzátette, nagyjából 5-10 olyan ember van forgó rendszerben az intézmény környékén, aki jön megy, ők viszont ezzel veszélyeztetik a szállón élő közel 230 ellátottat – ezért kellett bevezetniük nekik is a karantén intézményét.

Az utcán való életvitelszerű tartózkodást a törvény egyébként is tiltja, nemcsak a koronavírus terjedése miatt. Most azonban ennek betartását fokozottan kérik a hajléktalanoktól, akik életvitelükből adódóan veszélyeztetett csoportnak számítanak. „A hajléktalanok zöme komolyan veszi a helyzetet, ők is nézik, olvassák a híreket, tudják, hogy világszerte elképesztő pusztítást végez a járvány” – mutatott rá a szolgálat vezetője és hozzáfűzte, folyamatosan figyelik azt is, kikkel kerülnek kapcsolatba az ellátottak.

Kapcsolódó témák: #koronavírus |