Háborús ereklyék győri pincéje

Szerző és fotó: Németh Boglárka
2023.06.13. 14:01

Sok kincs és ereklye rejlik városunkban. Néhány alkalommal a Múzeumok Éjszakáján már láthatta a közönség az Árpád út 38/a szám alatt található óvóhelyet, melyet háborús relikviákkal rendeztek be. Csepi László, a megyei polgári védelmi szövetség titkára 1987 óta gyűjti a folyóiratokat, plakátokat és a tárgyakat. Az 1944-es győri bombázás 80 éves évfordulója alkalmából pedig jövőre kiállítást terveznek nyitni az egykori bunkerben, ahol nagyjából 100 ember egy órát tudna eltölteni háborús veszély esetén.

Körülbelül 15 éve van ez így, ez egy egykori óvóhely, ami az 1960-as években készült. Ezt régen kötelező volt építeni a társasházak aljába, és itt rendeztünk be egy tárlatot. Itt tároljuk a hidegháborúra jellemző eszközöket, amik sajnos most az ukrajnai háború kapcsán kicsit előtérbe kerülnek.” – számolt be a Győr Plusz Médiának Csepi László, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség titkára, aki hozzátette, hogy az óvóhely úgy van megépítve, hogy statikailag elbírja az épületet, nem egy hagyományos, mezei pince. Jelenleg Győrben 170 olyan pincéről tudnak, ami óvóhelynek volt minősítve. 

Mivel nem használjuk, ezért rendeztük be a kiállítást. 2024-ben lesz a város bombázásának 80. évfordulója, arra mindenképp szeretnénk egy tárlatot a múzeummal közösen. Egyeztettünk már Székely Zoltán, múzeumigazgatóval, dr. Dézsi Csaba András polgármesterrel és Bangha Benjáminnak, a Pálffy Miklós Technikum végzős diákjának rengeteg ötlete volt már az évfordulóval kapcsolatban.”- hangsúlyozta a titkár, aki azt is elmondta milyen kincseket rejt a különleges pince.

Csepi László

 “Ezek speciális eszközök, én 1987-ben kerültem az akkori polgári védelemhez. Vannak zászlók, légzésvédelmi eszközök, sugárzásmérő műszerek, háborús időszakból: plakátok könyvek, hús-és élelmiszerjegyek, de vannak egyéni eszközök, védőeszközök is.” 

Csepi László arra kéri a győrieket, hogy akinek van bármilyen eszköze, amit felajánlana a tárlathoz, az vegye fel velük a kapcsolatot. “Bátran kérem a győrieket, hogy akinek ilyen szándéka van, a Polgári Védelmi Szövetség színeiben a www.gyorpv.hu illetve Facebook oldalon is megtalálnak bennünket. Ha jelzik, szívesen kölcsönvesszük, átadás-átvétellel kiállítjuk, megjelölve, hogy kitől kaptuk és visszaszolgáltatjuk. Amennyiben a felajánló dokumentumot bocsát a rendelkezésünkre, beszkenneljük, fénymásoljuk, és úgy adjuk vissza.”

Akinek tehát rejlik a padláson néhány emlék, ne habozzon, küldje el, hogy a tárlat egy igazi kuriózum legyen.  

Kapcsolódó témák: #Győr | #kiállítás | #óvóhely |