
Németh Tibor diákként lépett be először a Kazinczy Ferenc Gimnáziumba, s több mint fél évszázaddal később igazgatóként távozott. Az egyetem és a katonaság éveit leszámítva, egész aktív életét a patinás intézmény falai között töltötte.
„Jól éreztem magam, nagyszerű tanárok tanítottak, köztük Alexay Erzsi néni és Szelőczei Miklós. Bár biológia tagozatra jártam, úgy megszerettem a történelmet, hogy a kötelező egyéves katonaság után történelem-földrajz szakot végeztem Debrecenben. 1982-ben kezdtem tanítani a volt iskolámban. Eleinte kicsit furcsa volt, de mindenki támogatott. Két év múlva az akkori igazgató, Hérics Lajosné felkért a helyettesének, s attól kezdve a gimnázium vezetése része lett a mindennapjaimnak, 1995-ben pedig kineveztek igazgatónak.
Izgalmas időszak következett, a közoktatás jelentős átalakuláson ment keresztül, új törvények születtek, melyekhez alkalmazkodni kellett. Az iskola életében a legjelentősebb változást a nyolcosztályos gimnázium beindítása jelentette. Rengeteg munkával járt, de helyes lépésnek bizonyult, mert nagymértékben emelkedett az oktatás színvonala, s az intézmény elismertsége.
„Ehhez kellett a kollégák segítsége, akik egyetértettek a közösen kitűzött célokkal. Kimondottan jó, egymást segítő tanári karunk volt, vezetőként pedig komoly kapcsolatrendszert sikerült kiépítenem, amire szintén szükség volt.”
Németh Tibor szakértelmére, tanácsaira nyugdíjba vonulása után is igényt tartanak. Jelenléte, derűs személyisége, közvetlensége annyira magától értetődő az intézményben, mint a ki- vagy a becsengetés.
„Ha hívnak, jövök. Legutóbb a Kazinczy-versennyel kapcsolatban kellett segíteni. Egy ekkora rendezvényt nem könnyű megszervezni. Bízom benne, hogy a jövőben is tudjuk folytatni, mert az anyagi kereteit egyre nehezebb biztosítani.”
A nyugalmazott igazgató tervei között szerepel egy helytörténeti kiadvány megírása. A városi levéltárban végigolvasta azt az iratanyagot, amely a múlt század elejétől az ötvenes évekig fellelhető a gimnáziumról. Annyi érdekességre bukkant, ami jó alapot ad egy részletesebb munkához, mely bemutatja a 120 éves iskola Győrben elfoglalt helyét, eredményeit, pedagógusait és diákjait.
Régi vágya volt a Kazinczys Baráti Kör megalakítása, melyet a közösségi média segítségével indított el. Néhány rendezvényen már túl vannak, most éppen Brünnbe szerveznek kirándulást, ahol Kazinczy Ferenc is raboskodott. Az összejöveteleken általában az idősebbek és a nyugdíjas kollégák vesznek részt. Szeretnék rendszeressé tenni a személyes találkozásokat, hogy legyen idő beszélgetésre, nosztalgiázásra.