A Kravtex-Kühne Csoport nyerte el a 2025-ös Innovációs Nagydíjat a Credobus Econell Next és Electronell ultrakönnyű városi-elővárosi autóbuszok fejlesztéséért. A rangos elismerést Budapesten, a 34. Magyar Innovációs Nagydíj gáláján adták át.
Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója a Néprajzi Múzeumban tartott gálán az elmúlt időszak eredményeit sorolva elmondta, hogy a jegybank kezdeményezésére elindult az Innovációs Koalíció, ami az innovatív vállalati közeg erősödését jelzi. A startupok az idén eddig 100 millió euró befektetést vonzottak, ami kétszerese a 2024., illetve 2023. évi teljes összegnek, és egyre több startup cég egyetemi, kutatóintézeti bázison jött létre. A szabadalmi bejelentések száma tavaly az elmúlt tíz év legmagasabb szintjét érte el, amely 40 százalékkal haladja meg a 2023-as szintet, és minden harmadik az egyetemi kutatóintézetekhez kapcsolható – írja az MTI.
Az idén a hét tematikus bizottságban 37 szakember rekordszámú 91 pályázatot értékelt, és hat szempont – árbevételre gyakorolt hatás, újszerűség, környezeti és társadalmi hatások, exportképesség és kidolgozottság – alapján választották ki a nyerteseket. Ezek az innovációk összességében közel 1000 milliárd forint többletárbevételt és mintegy 260 milliárd forint társadalmi hasznot eredményeztek – tette hozzá.
Az idei Innovációs Nagydíjban részesülő Kravtex-Kühne Csoportról azt írták, hogy a cégcsoport Mosonmagyaróváron és Győrben a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb kapacitású buszgyárát működteti. A dízelüzemű Econell Next és az elektromos meghajtású Electronell modellek a saját fejlesztésű futóművüknek és az önhordó vázszerkezetnek köszönhető ultrakönnyű súlyukkal emelkednek ki a mezőnyből. A buszokhoz közel 100 magyar kis- és közepes vállalkozás kapcsolódik gyártmányaival, az e-buszok sorozatgyártásának megkezdése pedig közvetlenül közel 500 magyar munkahely megőrzéséhez járul hozzá.
Az Innovációs Nagydíj mellett a gálán kilenc innovációs díjat osztottak ki.
Forrás: MTI