Győri ősz – ahol minden hétvégén történik valami

Győr+
2025.10.17. 08:14

Megemlékezések, kiállítás, gyermekprogramok és tökölés is várja az érdeklődőket a folyók városában. Érdemes lesz betervezni a következő napokat, hogy minél több izgalmas szórakozás beleférjen a hétvégébe és az ünnepnapokba.

A 28. Baba- és Mackókiállítás nyílik október 17-én 17 órakor, és látogatható november 15-ig, a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltárában.

Várják a barkácsolni vágyó, a madárvédelembe bekapcsolódni kívánó érdeklődőket október 18-án 9 és 12 óra között, a Bezerédj-kastély udvarán, a Madárbarát Kert elhasználódott odúinak javítására.

Szülőföldünk címmel helytörténeti napot tartanak október 18-án 10 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Házban, az érdeklődők izgalmas előadásokon, borkóstolón vehetnek részt és megtekinthetik többek között az Ecker-villát vagy a Szent-Kereszt templomot.

Tök Jó Nap – őszi program a Generációk Művelődési Házában. Október 18-án 15 és 18 óra között kézműves játszóházzal, néptáncfoglalkozással, mesével, diavetítéssel és színházi előadással várják a tökmagokat és az egész családot.

Science Jam néven tematikus szombatot szervez a Mobilis október 18-án 10 és 17 óra között. A kíváncsi felfedezőket nappali csillagászat, LEGO-körhinta, digitális alkotóműhely és más programok várják. A programok napijegy váltása ellenében látogathatók.

A dallamos tánczene kedvelőit várják október 18-án 19 órakor, a Győri Akkordeon Zenekar 25 éves jubileumi koncertjére, a Vaskakas Bábszínházba. A koncert 500 Ft-os regisztrációs jeggyel látogatható.

Régiségvásár lesz október 19-én 7 és 14 óra között a Tarcsay utcai piactéren. Az érdeklődők míves használati tárgyak, egyedi lakásdíszek és ajándékok között válogathatnak.

A mellrákszűrés fontosságára hívja fel a figyelmet a 8. Pink futás és séta október 19-én 14 és 16 óra között, a résztvevők 7 és 3,5 kilométeres futásra, illetve 5 és 2 kilométeres sétára nevezhetnek.

Láttunk már ennél jobbat címmel Nemes Bogi Tattoo & Art kiállítása nyílik október 18-án 18 órakor a Betonban.

A #KreálMánia program keretében kézműves foglalkozást tartanak fiataloknak a MOKKA Műhellyel, ahol újrahasznosított papírból, különleges mintázatú tapétákból egyedi noteszokat készíthetnek október 20-án, a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében. A részvétel regisztrációhoz kötött.

A Boribon autózik és A három kismalac című diafilmeket vetítik október 20-án 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Győrszentiváni Fiókkönyvtárában.

A Kukás Sanyi meg a kalóz és a Sicc az iskolában című diafilmeket vetítik október 22-én két időpontban, 16:30-kor és 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtár klubhelyiségében. A részvétel regisztrációhoz kötött.

A KÉVE Művészeti Társaság szervezésében Rainer Maria Rilke irodalmi estjére várják az érdeklődőket a német költő születésének 150. évfordulója alkalmából október 22-én 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermébe.

A Magyar Évezredek előadássorozat következő részében Dr. Bene Gábor Legitim alkotmány, legális rendszer című előadását hallhatják október 22-én 18 órakor a GYMSM Kereskedelmi és Iparkamara Baross termében.

57. alkalommal rendeznek Nemzetközi Éremgyűjtő Találkozót október 26-án 8-13 óra között a Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikumban, ahol fém- és papírpénzek, kitüntetések, érmék és plakettek, jelvények, régi képeslapok, bélyegek, metszetek, részvények, telefonkártyák, egyéb régiségek cseréjére, adásvételére lesz lehetőség.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezve október közepétől november elejéig kiállítások, filmvetítések, megemlékezések és városi ünnepi műsor várják az érdeklődőket. 

Október 16. – november 9.
„Mert egy nép azt mondta: Elég volt!” – tablókiállítás

Kiállítás az 1956-os forradalom győri eseményeiről.
Helyszín: a Bisinger sétány Baross híd felőli oldala

Október 20. – november 9.
Máté Mária győri mártír ereklyéi

A tárlaton az 1956. október 25-én, a győri börtön előtti tüntetésen halálos lövést kapott Máté Mária emlékei láthatók, amelyeket a Rómer Múzeum őriz.
A kiállítás ingyenesen látogatható.
Helyszín: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum – Esterházy-palota földszint (Király u. 17.)

Október 17. 17:00 óra
Filmklub – A vizsga

Rendező: Bergendy Péter, 2011
A magyar bűnügyi filmdráma az 1956-os forradalom utóéletét mutatja be az ügynökvilágon keresztül.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvényterme (Baross Gábor u. 4.)
Belépés: ingyenes.

Október 22. 11:00 óra
Megemlékezés az 1956-ban elesett, Újvárosban eltemetett áldozatokra

Az újvárosi temetőben hajtanak fejet az áldozatok előtt.
Közreműködik az Újvárosi Művelődési Ház kórusa, imádságot mond Császár István atya.
Megemlékező beszédet mond: Borsi Róbert, Győr Megyei Jogú Város kulturális tanácsnoka

Október 22. 14:00 óra
Megemlékező ünnepi műsor

Közreműködnek a Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulói, beszédet mond dr. Balog-Farkas Renáta önkormányzati képviselő.
A műsort követően koszorúzás lesz a Hősök szobránál.
Helyszín: Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ

Október 23. – Nemzeti ünnep Győrben

9:00 óra
Városi ünnepi megemlékezés

Ünnepi beszédet mond Pintér Bence, Győr Megyei Jogú Város polgármestere, valamint Borsi Róbert, a város kulturális tanácsnoka. Közreműködnek a RÉV Színház színészei és a Győri Színjátszó Műhely tagjai a Lábjegyzet ’56 – Emlékezés a hősökre! című műsorral.
Helyszín: Bisinger sétány, Golgota emlékmű

11:00 óra
Szoboravatás

Tihanyi Árpád, az 1956-os győri mártír szobrának avatása.
Helyszín: Tihanyi Árpád út 53.

14:00 óra
A hősök nyomában – emlékezés a győri ’56-ra

Győr a vidék forradalmának egyik legfontosabb központja volt. Az itt dolgozó ipari munkások elűzték az üzemek pártkádereit, kezükbe vették sorsuk irányítását. A forradalom idején és azt követően számos győri polgár vesztette életét, a bukás után pedig a megtorlás sem maradt el.
A sétán a majd hét évtizede történt eseményeket idézik fel.
A programot Cserhalmi Zoltán muzeológus vezeti.
A részvétel díjtalan.
Találkozási pont: Eötvös park, Petőfi-szobor

A programok ingyenesen látogathatók. Az események szervezője Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, a Molnár Vid Művelődési Központ és az Újvárosi Művelődési Ház.

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr+ Hetilap | #programajánló |