Győri kilátások az Audi szélvédőjén át

Hajba Ferenc Fotó: Marcali Gábor
2025.06.22. 18:27

Az Audi egy kis motorgyár létesítésének szándékával érkezett Magyarországra, és 1993-ban megkezdte termelését. Éppen a világban végbemenő sokismeretes folyamatok miatt ne csak a visszapillantó tükörbe nézzünk bele, hanem egyre élesebb szemmel figyelnünk érdemes nekünk, győrieknek is a ránk váró utat.

Az Audi egy kis motorgyár létesítésének szándékával érkezett Magyarországra, és 1993-ban megkezdte termelését. Szerves fejlődése eredményeképpen az évek során kiépült egy eredetileg nem is tervezett birodalom a világ legnagyobb motorgyárával, mely kiegészült a járművek építésével, szerszámgyárral, kutatóközponttal. A mostani napok ünnepiek, hiszen új, korszerű, Győrben készülő autót avattak az Audi anyaközpontjában, Ingolstadtban. Éppen a világban végbemenő sokismeretes folyamatok miatt ne csak a visszapillantó tükörbe nézzünk bele, hanem egyre élesebb szemmel figyelnünk érdemes nekünk, győrieknek is a ránk váró utat.

Veszélyesen kanyargós útra került a világ járműgyártása. A két fő ok közül az egyiket részben saját magának köszönheti az iparág, mert sodró tempóban, szinte pánikszerűen kezdte meg áttérését a belső égésű motorokról a villamos hajtóművek által üzemeltetett autókra. Ma már műszaki szakemberek és természetvédők közül is többen kétségbe vonják ennek gyors szükségszerűségét, legalábbis kizárólagosságát a jelentős környezetszennyezés szempontjából. Más kérdés, hogy időközben a benzin, az olaj a politika és a háborúk zsarolóeszköze lett, s a villamos energia előállítása és beszerzése jelenleg valamivel biztonságosabb.

A másik, még súlyosabb ok az amerikai vámfenyegetettség. Ha az Egyesült Államok valóban kiveti a plusz 25 százalékos vámot az Európában készülő autókra, akkor annak kedvezőtlen hatásai a foglalkoztatásra nem lesznek elkerülhetők.

A győri részvénytársaság egyelőre jó helyzetben van, de a menedzsment soha nem tagadta, hogy a világméretű változások valamilyen szinten a győri Audit is érinthetik majd.

A most bemutatott új Q3-as kompakt prémium modellek városunkban készülnek, és remélhetőleg a foglalkoztatás és a további fejlődés egyik fő garanciái lesznek – nem egyedül, hanem a Barcelonában tervezett Cupra Terramar győri gyártásával együtt. Ezzel Győr lett az Audi-konszern első, több márkát is gyártó telephelye.

Az Audi AG azonban nem titkolja, hogy a Q3-asok gyártását majdan meg fogják osztani Németország és Győr között. Ám számolni kell azzal is, hogy a Volkswagen – mint minden más multi – a kiszivárgott információk szerint fontolóra veszi néhány, méretében is nagyobb prémium kategóriás, vezető autótípusa amerikai gyártását, éppen a fenyegető vámterhek miatt. Persze nem a Q3-asoknak és a Cuprának építenek tengerentúli gyárakat, hanem esetleg az amerikaiak közismert, méretében gigaízlését elégítenék ki – erről persze még semmiféle döntés nincs.

Győrnek szerencséje, hogy az Audi Hungaria eddigi valamennyi menedzsmentje az új autótípusok gyártásának megszerzésén túl folyamatosan új, s a világon eladható szakmai, pénzügyi, gazdasági és egyéb szolgáltatásokat dolgoz ki, és ad el, így akár átcsoportosításokkal is védve a foglalkoztatottságot.

A gyár biztonságos fejlődéséhez azonban elengedhetetlen lesz az állam további támogatása, és az önkormányzatnak is változtatni kell az Audihoz való viszonyán.

Nemcsak barátságtalan, de Győr gazdaságára veszélyes, hogy a polgármester nyilvánosságra hozta a város és az Audi korábbi háttér-megállapodását. Ez a szerződés egyaránt szolgálja Győr és az Audi közös érdekeit. Azt tartalmazza, hogy a város a lehetséges kétszázalékos iparűzési adó helyett csak 1,6 százalékot vet ki. Nemcsak az Audira, hanem minden győri vállalkozásra.

Ezzel a megoldással érvelve jutott a győri Audi újabb fejlesztésekhez, tudta növelni munkatársai számát, s a helyi vállalatok is örülhettek a számukra is csökkenő adónak.

Győr gazdasága számára több okból is káros a szerződés nyilvánosságra hozatala. Egyrészt ezzel a nyilvánossággal valószínűleg egy forinttal sem tudja csökkenteni a város szolidaritási adóját. Nem kizárt, hogy az 1,6 százalékot felemeli majd a város lehetséges két százalékra. Ezzel sújtja a győri vállalkozásokat, és természetesen a járműipar zászlóshajóját, az Audit is. Nem beszélve arról, hogy egy szerződés egyoldalú nyilvánosságra hozása a nemzetközi gazdasági és politikai életben elfogadhatatlan, súlyos bizalmatlanságot szül. Az Audi további győri fejlesztésének az esélyeit súlyosan rontja, kockáztatva a munkahelyek megőrzését.

S aki azzal érvel, hogy egy ekkora birodalmat úgysem lehet elvinni Győrből, az sajnos súlyosan téved, még ha ez a veszély jelenleg nem is fenyegeti a várost.

Más kormányok alatt már történt arra kísérlet, hogy a kutatás-fejlesztésre fordított összeget ne lehessen leírni a befizetendő adóból. Az Audi AG bemutatta az egykori terveket, amelyek egyéb megoldások mellett a győri gyár átköltöztetéséről is szóltak. Akkor a Gyurcsány-kormány végül visszakozott, az Audi maradt Győrben. Nagyon nem kellene kétszer belelépni ugyanabba a folyóba. A sodrás ugyanis egyre erősebb, a meder mélysége pedig kiszámíthatatlan.

Kapcsolódó témák: #Audi Hungaria | #elektromos járművek | #Győr |