Rendőrség

Győrben is földbe került az “Élet fája”

Fotó: police.hu
Győr+
2021.12.08. 16:42

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság már a megye második városában teljesítette a kihívást.

A megyei rendőr-főkapitányság csatlakozott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság azon kezdeményezéséhez, amelyben – a közös gondolkodás és cselekvés, illetve a felzárkózási program jegyében – faültetésre invitálták az ország valamennyi települését.

A faültetés célja a koronavírus elleni küzdelemre történő figyelemfelhívás. E küzdelemből a rendőrség, és a megyei rendőr-főkapitányság állománya is jelentős erőkkel vette ki a részét, ezért is volt fontos e kihíváshoz történő csatlakozás.

Elsőként Sopron városában, december 8-án pedig Győrben ültették el, a település természeti adottságainak megfelelő fajtájú facsemetét. A győri „Élet fája”, egy virágos hársfa, amely szimbóluma lett az összefogásnak, az egymásra figyelésnek, és erősíti a különböző szervezetek, hatóságok együtt gondolkodását is.

A hársfát Benczik-Hrncsár Erika ezredes a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendőrfőkapitány-helyettese, Beke Péter alezredes a Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője, valamint az Győri Önkormányzat részéről megjelent Borsi Róbert képviselő és dr. Sík Sándor a környezetvédelmi bizottság elnöke ültették el végleges helyére, a Hermann Ottó utcai játszótér mellé.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #faültetés | #rendőrség |