Tetlegesség és fenyegetések

Győrben emeltek vádat a nevelőikre támadó fiúk ellen

Illusztráció: Pixabay
Győr+
2022.06.20. 20:01

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három fiú ellen kilenc bűncselekmény miatt, melyeket a gondozási helyükként kijelölt gyermekotthonok és az ott dolgozó nevelők ellen valósítottak meg. Egy esetben ugyancsak a nevelőotthonban élő, nevelésbe vett társuk volt a bántalmazás elszenvedője.

A vád szerint a jelenleg 18, 16 és 14 éves fiúk – akik testvérek – 2021 márciusától szeptemberéig számos alkalommal szidalmazták, becsmérelték nevelőiket, rendszeresen megöléssel fenyegették őket. Emellett bántalmazták is a sértetteket: cipőkkel dobálták az éppen szolgálatban lévő nevelőt, 20 cm pengehosszúságú kést, falécet, karót dobtak a nevelőhöz, 30 cm hosszúságú üvegdarabot dobtak egy másik pedagógushoz, kávét borítottak a nevelőre, megütötték, kaviccsal dobálták a pedagógust, felmosóvizet öntöttek egyszerre két nevelőre is.

A nevelőotthonoknak is több százezer forintos kára keletkezett továbbá azáltal, hogy a fiúk több alkalommal törtek-zúztak, tokostól kitépték az ablakot, szekrényeket, ajtókat, ablakokat rongáltak meg, a konyhaszekrény ajtaját kinyitva abból csészéket és poharakat vagdostak a földhöz.

A fiatalkorúak jelenleg letartóztatásban vannak. Az ügyészség őket több rendbeli, minősített közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével, zaklatás vétségével, több rendbeli becsületsértés vétségével, több rendbeli rongálás vétségével, könnyű testi sértés vétségével vádolja. Velük szemben az ügyészség javítóintézeti nevelés kiszabására tett indítványt.

A nyomozás során a Soproni Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.

Forrás: ugyeszseg.hu