Március 18-án a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskolába érkezik meg a Floorball Körút, ahol a fiatalok játékos formában ismerkedhetnek meg a sportággal.
Magyar Floorball Szakszövetség március 18-án Győrben rendezi meg több állomásos Floorball Körút esemény sorozatának következő állomását, amelynek célja a sportág minél szélesebb körben való megismertetése, elsősorban az általános iskolai korosztály számára.
„A Floorball Körút első alkalommal kerül megrendezésre, és az eseményen körülbelül 150 gyermek megjelenésére számítunk” – mondta el megkeresésünkre Kiss Zsolt Magyar Floorball Szakszövetség sportágfejlesztési referens.
„Célunk, hogy elsősorban az általános iskolás diákok megismerkedjenek a sportággal játékos feladatok keretében, találkozhassanak válogatott sportolókkal és reményeink szerint az új csapatok a megalakulásuk első lépéseit is itt teszik meg” – folytatta a program ismertetését Kiss Zsolt.
A Floorball Körút 8 állomásból áll, eddig Egerben, Kecskeméten, és Mádon tartották meg a programot, márciusban még Székesfehérvár lesz soron, a szezonban pedig még Békéscsaba, Pécs és Szeged következik.
Az esemény helyszíne: Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola (Győr, Kálvária utca 20.)
Időpont: 2026. március 18. (szerda), 13:00 – 16:00 óra között
A program elsősorban az általános iskolásoknak szól a program, de minden érdeklődő diákot szeretettel várnak a szervezők!