Konkrét

Győr gazdasága nehéz helyzetben is jól teljesít

Fotó: Mekliz fotó
Kárpát Zsolt
2021.09.10. 15:29

Magyarország sikeresen védekezett a covid ellen, ezért a 4 hullám hatása jóval enyhébb, mint más országokban, jelentett ki Szijjártó Péter Konkrét extra című műsorunkban. Ugyanakkor a külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, arra kell törekedni, hogy minél nagyobb legyen az országban az átoltottság, és azok, akik még nem kapták meg a vakcinát oltassák be magukat. A külügyminiszter többek között beszélt Győr gazdasági fejlődéséről, valamint a tavaszi parlamenti választásról is

.A világjárvány negyedik hulláma már megjelent szint az egész világon. Éppen ezért a kormány mindent megtett azért, hogy az oltást minél többen megkapják.

„Az a tény, hogy a lakosság kétharmada be van oltva, az nagy segítséget jelent, és az, hogy mekkora károkat fog okozni ez a negyedik hullám, az kizárólag azon múlik, hogy az eddig beoltatlanok milyen arányban veszik fel az oltást. 8 millió adag oltóanyag van, az oltás ingyen van, és ha valaki ma regisztrál, akkor néhány nap alatt megkapja az oltást. A kormány tehát minden szükséges intézkedést megtett. Sajnos az oltás ellenes hangok miatt elbizonytalanodott az emberek egy része. De minden egyes halál eset azok lelkén szárad, akik lebeszéltek másokat az oltásról .” emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Győr gazdasága a világjárvány idején is kitűnően teljesít. A munkahely többségét sikerült megőrizni, és a nehéz helyzetben is folyamatban vannak a fejlesztések.

„Győr büszke lehet magára, mert jelenleg harminc olyan beruházás zajlik a városban, amelyet a vállalatok azért hajtanak végre, hogy a világjárvány dacára is megőrizzék versenyképességüket és ne kelljen elbocsátaniuk senkit. Ez a harminc beruházás összesen 25 milliárd forintnyi értéket képvisel, amelyhez a kormány 10 milliárd forint támogatással járult hozzá. Ezzel közel 7 ezer munkahelyet tudtunk megvédeni.” – hangsúlyozta a miniszter, aki a tavaszi országgyűlési választásról és a jelenlegi parlamenti képviselők, Simon Róbert Balázs és Kara Ákos munkájáról is beszélt a miniszter.

„Kara Ákos és Simon Róbert Balázs jól képviselte a körzetét. A hozzám eljutó kéréseik száma és teljesítése ezt igazolja. Tehát Győr jó kezekben van, nem csak Dr. Dézsi Csaba András polgármester, hanem a város parlamenti képviselői miatt is. Így jó esélyük van arra, hogy elnyerjék a győri polgárok támogatását.”

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ezekről a témákról még részletesebben fejti ki véleményét péntek esti Konkrét Extra című műsorunkban, amely 21.25-kor kezdődik a Győr Plusz televízióban.

Fotó: Mekliz Fotó

Kapcsolódó témák: #gazdaság |