Ismét termelői vásár volt a Dunakapu téren

Győr és környékének legjava

Fotók: MekliZ Fotóstudió
Győr+
2020.07.05. 13:45

A „Védd a helyit, vedd a kisalföldit” termelői vásár ezúttal is reggel 7.00 és délután 13.00 óra között várta az érdeklődőket.

A járványügyi vészhelyzet után idén először még június első vasárnapján népesült be a Dunakapu tér, a mai pedig a második alkalom volt, amikor Győr és környékének őstermelői mustrára, no és persze vásárlásra kínálták szebbnél szebb portékáikat.

A mostani hétvége egyértelmű slágere a lilában pompázó levendula volt!

Azok után, hogy az elmúlt hetekben a levendula-kertekben szépen kiterebélyesedtek a bokrok, és teljes pompájukban mutatták meg magukat az ültetvények, eljött a szüret és betakarítás ideje! A vásárban csinos csokrokba kötve lehetett megvásárolni a nyugtató hatású, és a gasztronómiában is egyre többször használt gyógy-, illetve fűszernövényt.

És persze volt sok minden egyéb is!

Ropogós, hajszálvékony tésztába feltekert házi rétesek és egyéb sütemények, ínycsiklandó lekvárok, ételeket és életeket egyaránt megédesítő akác- valamint hársméz, különleges kecskesajt, és nem utolsó sorban, a nyári hőségben nagyon is jól eső, frissítő szörpök.

Persze nem mindenki ijedt meg a nagy melegtől! Akadtak érdeklődők a csípős paprikakrémek iránt, többen pedig kifejezetten azért érkeztek, hogy beszerezzenek egy szép szál paprikás kolbászt, néhány adag pirosra sült töpörtyűt, avagy termetesebb füstölt csülköt, esetleg oldalast.

A „Védd a helyit, vedd a kisalföldit” termelői vásár ezúttal is reggel 7.00 és délután 13.00 óra között várta az érdeklődőket.

Tekintse meg a vásáron készült képgalériát is!

Kapcsolódó témák: #Győr | #termelői vásár |