Szeretjük őket, úgy, ahogy vannak. Pici babaként, csörfös ovisként, aranyos kisiskolásként éppúgy, mint a türelmünket próbára tevő kamaszként, és természetesen azután is. Az alábbiakban kicsik és nagyobbak aranyköpéseiből adunk egy csokorra valót.

Ádámnak kisöccse született. Nagy izgalommal várta a hazaérkezést, és persze azonnal játszani akart vele. Amikor elmagyarázták neki, hogy erre bizony várnia kell, lelkesedése egyből lelohadt. Ahogy teltek-múltak a napok, és látta, hogy most az újszülött van a középpontban, még jobban elszontyolodott.

Egyik este aztán kifakadt: – Nem kell nekem tesó, tedd fel a Vaterára!

A kétéves Zsófi egy téli séta vége felé már nagyon didergett. Menjünk haza, mert fázik a sálam! – kérlelte édesanyját.

Gáborka játszik a konyhában, utánozza az anyukáját, aki éppen burgonyát hámoz. A kisfiú is nekilát és büszkén mondja: – Krumplizom a héjat!

A kis Bence rácsodálkozik egy kapirgáló baromfira és megkérdezi: – Ha nincs füle a csirkének, akkor hogyan tud füllenteni?

Luca mamája finomat főzött, a lányka, miután jóllakott, elégedetten felsóhajt: Mama, lájkolom az ebédet.

Laura hittandolgozatából: Barátod felét ne kívánd! Ne garázdálkodj!

Merre jártál, fiam? – kérdezi az apa a tizennégy éves Márkot. – Nézd meg az Instán! – válaszolja a kamasz és rohan tovább.