Galambhálót igényelhetnek a lakók

J. Kovács Andrea Fotó: Ács Tamás
2025.06.16. 15:04

Gondot okoznak a galambok Marcalvárosban. Egyre több él belőlük a lakótelepen, ahol nemcsak a párkányokat, ablakokat erkélyeket, tetőket piszkítják össze ürülékükkel, hanem fertőzésveszélyt is jelentenek. A lakók megkeresték dr. Nagy Richárd László képviselőt, aki segítséget ígért.

„Az önkormányzatnak alapvetően nem feladata a társasházakkal kapcsolatos galamb-gondok megoldása, viszont jól ismerem a helyzetet. Azoknak a lakásoknak az erkélyére, ahol nem laknak, gyakran beköltöznek a madarak és sok kellemetlenséget okoznak. Ráadásul gyorsan szaporodnak, ezért igyekszem megoldást találni. Hétvégén, szombaton és vasárnap 10 és 12 óra között a Lajta utcai posta előtt várom a körzetemben lakókat, akiket ez érint. Ők ingyenesen igényelhetnek galambhálót, illetve tüskét. Úgy gondolom, meg kell teremteni a békés együttélést az emberek és a galambok között. A legnagyobb baj, hogy a madarak közegészségügyi problémát okoznak, ezt kívánom megfékezni. A „Helyben jó” program részeként a képviselői keretemből finanszírozom a védekezést, melybe a későbbiekben a tartózkodási hellyel rendelkező lakókat is szeretném bevonni.” – mondta dr. Nagy Richárd László.

Kapcsolódó témák: #galamb | #híradó | #marcalváros |