Széchenyi István Egyetem

Fulbright-ösztöndíj: Erősödő magyar-amerikai kapcsolatok a campuson

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2022.06.22. 09:47

A világ egyik legrangosabb ösztöndíja a Fulbright, amelynek segítségével már számos hallgató és oktató vett részt amerikai egyetemek képzésein a Széchenyi István Egyetemről, illetve a győri intézménybe is több egyesült államokbeli oktató érkezett. Az együttműködés újabb állomásaként az Indianai Egyetem két munkatársa és a Fulbright Magyarország ügyvezető igazgatója látogatott Győrbe.

A Fulbright-ösztöndíjprogram a világ több mint 160 országában, köztük Magyarországon működik. J. William Fulbright amerikai szenátor alapította az Egyesült Államok külügyminisztériuma, partnerállamok kormányai és a magánszektor támogatásával. Alapvető célja, hogy elősegítse az államok közötti kölcsönös megértést, valamint lehetőséget nyújtson tudományos kutatói munkára, szakmai gondolatcserére.

A Széchenyi István Egyetem hallgatói közösségét – az intézmény sikeres nemzetköziesítési törekvései révén – ma már 65 nemzet fiataljai alkotják, csak az idei tanévben 30 százalékkal nőtt a külföldi hallgatók száma, amely így megközelíti a 800-at. A nemzetközi hallgatók számára csaknem 40 angol nyelvű képzés nyújt lehetőséget a korszerű tudás megszerzésére. Az egyetem kiterjedt nemzetközi kapcsolatainak egyik fontos eleme a Fulbright-program, amelynek keretében számos hallgató és oktató tanult az USA-ban, illetve jelenleg is dolgozik az intézményben olyan oktató, aki az ösztöndíjnak köszönhetően érkezett Győrbe a tengerentúlról.

A kapcsolat további erősítését szolgálta az a Széchenyi István Egyetemen megtartott rendezvény, amelyen az Indianai Egyetem két munkatársa, Stephanie Leslie és Paul Fogleman, valamint dr. Jókay Károly, a Fulbright Magyar–Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság ügyvezető igazgatója is részt vett. Az igazgató kérdésünkre elmondta, az egyetemi látogatásaik során legtöbbször arról esik szó, hogy a magyar hallgatók miként tudnak részt venni a programban, ezúttal viszont az amerikai hallgatók és oktatók magyarországi képzésben való részvételi lehetőségeit tekintették át. „A pályázó hallgatók felkészítését végző amerikai kollégák azért vannak itt, hogy jobban megismerjék a Széchenyi István Egyetemet, a lehetőségeket, a képzési kínálatot a néhány hetes programoktól az egy szemeszteren át tartó képzéseken át akár a teljes alap-, illetve mesterképzésig.” – ismertette a találkozó célját az igazgató.

„A Széchenyi István Egyetemen kitűnően működik a duális képzés, amelyet Amerikában sok helyen még csak most kezdenek bevezetni. A hallgatók számára nagyszerű lehetőség, hogy tanulmányaikkal párhuzamosan el is helyezkedhetnek, a gyakorlatban rögtön alkalmazhatják a megszerzett tudást. A győri intézménynek nagyon erősek az ipari kapcsolatai, ezért példaadó ezen a területen” – válaszolta dr. Jókay Károly arra a kérdésre, hogy mi lehet a fő vonzereje az intézménynek. Hozzátette, az angol nyelvű képzés, a világlátás, egy másik kultúra és az új szemléletmódok megismerése szintén vonzerőt jelenthet az amerikai hallgatók számára. Mint mondta, a tanítás szintjén ez már jól működik, az elmúlt tanévhez hasonlóan a következőben is érkezik oktató az Egyesült Államokból a Széchenyi István Egyetemre.

A program keretében rendhagyó alumnitalálkozót is tartottak, amelyen a Széchenyi-egyetem korábbi Fulbright-ösztöndíjasai osztották meg tapasztalataikat amerikai tanulmányaikról. Dr. Borsos Attila egyetemi docens, az intézmény Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának tudományos dékánhelyettese 2010-ben, hatszoros túljelentkezés mellett pályázott az ösztöndíjra, amit sikerült elnyernie. Óriási lehetőség volt ez számomra, hiszen az Egyesült Államok felsőoktatása rendkívül jó kutatási körülményeket biztosított. Én a doktori tanulmányaim során jártam a tengerentúlon, és a féléves kinttartózkodás olyan impulzusokat adott, amely plusz fejezetet eredményezett doktori disszertációmban” – osztotta meg élményeit a dékánhelyettes.

Hozzátette, hazatérése után megmaradt a szakmai kapcsolat a munkáját segítő amerikai professzorral, és tudományos együttműködésük a mai napig élő. „Ez az ösztöndíj tehát kitűnő lehetőség a nemzetközi kutatói véráramba való bekerülésre is, olyan nemzetközi ismeretségek kialakítására ad módot, amely jelentős, hosszú távú emberi és szakmai kapcsolatokat eredményez” – emelte ki dr. Borsos Attila. Végezetül elmondta, a Fulbright-ösztöndíj az amerikai hallgatók és kutatók számára is nagy lehetőség, és az intézmény az idegen nyelvű képzéseivel, kiterjedt ipari kapcsolataival vonzó célpont lehet a számukra. „Ezt bizonyítja Richard Ray professzor példája, aki mintegy tizenöt éve ösztöndíjasként érkezett hozzánk, de végül itt maradt, és hosszú távra választotta Győrt, illetve a Széchenyi István Egyetemet” – emelte ki az oktató.

Történelmi dimenziók

A Fulbright-ösztöndíj történelmi dimenziókat is képes megnyitni, hiszen a Széchenyi-egyetemre látogató Fulbright Magyar–Amerikai Bizottságának igazgatója a Jókai család leszármazottja, Jókai Mór ükunokaöccse, míg a Széchenyi család egyik tagja, Bence Széchenyi tavaly a Fulbright-ösztöndíjasaként érkezett Magyarországra, és tett látogatást neves felmenőjéről, a „legnagyobb magyarról” elnevezett egyetem kampuszán.