Főnix Konferencia – a pandémia utáni megújulás jegyében

Fotó: MekliZ Fotó/Komlós Ádám
Ficsór Dávid
2022.10.20. 15:49

„Azért főnix, mert a hölgyvállalkozók - akik egyben nők, édesanyák, vezetők is – mindig meg tudnak újulni, ezért a mitikus tűzmadár nagy példaképünk” – mondta a rendezvény kapcsán az ötletgazda, főszervező Obertolné Horváth Tímea.

A Győri Bevásárló Utcák Alapítványának elnöke hozzátette, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara HR-Klubjának közreműködésével és a Női Vállalkozói Klub támogatásával azt a célt tűzték ki, hogy megvizsgálják a pandémia női vállalkozókra gyakorolt hatását, valamint a kilábalási utakat a vírus okozta válságból. Mindezt a vállalkozásokat/vállalatokat üzemeltető hölgyek szempontjából és közreműködésével.

A konferenciát Dr. Pergel Elza nyitotta meg. Győr alpolgármestere úgy fogalmazott, a nők szerepe a történelemben mindig is meghatározó volt, aláhúzta, a világ nem működik nők nélkül.

Az eseményen Simon Róbert Balázs, Győr országgyűlési képviselője is köszöntötte a résztvevőket, akik szakemberek előadásain keresztül szerezhettek hasznos információkat. Előzetesen hatvan főre tervezték a rendezvényt, de majdnem százan regisztráltak és érkeztek a MCC Győri Központjába. 

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #híradó | #konferencia | #pandémia | #vállalkozás |