Széchenyi István Egyetem

Fókuszban a fenntarthatóság

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2022.03.09. 10:54

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Oktatási és Tudományos Kör Egyesület fenntarthatósági esettanulmány-versenyt hirdetett a Kárpát-medence felsőoktatási intézményeiben tanuló magyar hallgatók számára. Tóth Violetta, a Széchenyi István Egyetem doktoranduszhallgatója társával csapatban az MNB Oktatási Klub különdíját nyerte el.

Ahogy a gazdaság egyre több ágazatában, úgy a Széchenyi István Egyetem számára is az egyik legfontosabb szempont a fenntarthatóság. A képzési palettán ezért is kapnak nagy hangsúlyt a precíziós gazdálkodással, a digitalizációval, a legmodernebb technológiák használatával kapcsolatos ismeretek. A fenntarthatóság a hallgatóknak szintén fontos hívószó, amire a legújabb példa, hogy az egyetem mosonmagyaróvári Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszertudományi Doktori Iskolájának hallgatója, Tóth Violetta az MNB Oktatási Klubjának esettanulmányi versenyén kapott jelentős elismerést.

„Kolléganőmmel vettem részt a megmérettetésen, akivel jól kiegészítettük egymást, hiszen ő közgazdászként, én pedig agrármérnökként közelítettem meg a témát” – kezdte történetét Tóth Violetta. Mint elmondta, angol nyelven kapták meg a feladatot, amelynek célja a bútorgyártás fenntarthatóbbá tétele volt. Javaslataikat két nap alatt kellett kidolgozniuk. A versenyre 104 csapat 253 hallgatója jelentkezett, amelyből végül 44 csapat nyújtott be formailag és tartalmilag megfelelő megoldást. Tóth Violetta, a Széchenyi István Egyetem és Kovács Helga, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem doktorandusza alkotta Agroladies nevű csapat bejutott a kilences döntőbe, ahol egy prezentáció során kellett bemutatniuk fenntarthatósági javaslataikat. A szakmai zsűri kérdéseire a záró vita keretében válaszoltak.

„A feladat megoldása során arra törekedtünk, hogy az agrárium szempontjából előremutató javaslatok gazdasági szempontból is megállják a helyüket. A fenntarthatóságot szem előtt tartva fontos, hogy a fatermelés és kitermelés ökológiai lábnyoma hogyan csökkenthető, miként tudjuk megőrizni a biodiverzitást. Ráadásul mindezt úgy, hogy az gazdaságos, vagyis kifizetődő legyen” – hangsúlyozta. Hozzátette, fontos lenne a használt bútorok visszavásárlása, újrahasznosítása, illetve az újrahasznosított fa minél nagyobb mértékű alapanyagként való felhasználása.

Tóth Violetta

„A kihasználatlan épületek felújításával is sokat nyerhetünk, hiszen egy új áruház megépítése helyett ezek az épületek költséghatékony alternatívát jelentenek, s ezzel a zöldterületek megóvásához is hozzájárulna az adott cég” – érvelt kérdésünkre Tóth Violetta. Javaslataik között szerepelt a több erdő birtoklása is, amelynek lényege, hogy a vállalkozás a saját kezébe vehetné a fa mint nyersanyag fenntartható kitermelését, lehetőséget adva egyre többféle fafajnak a termelésben. A megmunkálás során fontos a bioalapanyagok, a környezetkímélő festékek, felületkezelő anyagok használata is.

A különdíj értékét növeli, hogy a zsűriben számos szakterület képviseltette magát, köztük az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) szakembere, a bankszektor képviselője, közgazdász és marketinges szakember is. Véleményük szerint Tóth Violettáék adták a leginnovatívabb ötleteket a versenyen, külön kiemelve a környezetvédelmi és agrárszempontokat.

„A termelés fenntarthatósága ma már kulcskérdés minden iparágban, ezért jelentős kutatások folynak világszerte ebben a témában” – emelte ki a hódmezővásárhelyi születésű Tóth Violetta, aki az egyetemi alapképzést Szegeden, a mesterképzést pedig Debrecenben végezte. Ezután kapott tanársegédi állást a Szegedi Tudományegyetemen, a doktori tanulmányaihoz pedig a Széchenyi István Egyetemet választotta.

„Azért döntöttem Mosonmagyaróvár mellett, mert szerettem volna a nézőpontomat tágítani, még több szakemberrel megismerkedni. Nem bántam meg, hiszen nagyon szeretem a légkört, a kar családias hangulatát. A képzés első osztályú, nagyon magasan képzett oktatóktól lehet tanulni, akikhez bátran fordulhatok, hiszen mindig segítőkészen állnak a hallgatókhoz – fejtette ki. –  A magas minőségű képzés mellett jelentős kutatások zajlanak a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán, amellyel az intézmény maga is a fenntarthatóságot szolgálja” – zárta a különdíjas hallgató.

Forrás: Széchenyi István Egyetem