Fizetés nélkül hajtott el a benzinkútról, majd elütötte a kutast

Győr+ Illusztráció: depositphotos
2023.09.04. 15:16

Egy szürke színű Suzuki Swift sedan típusú gépjárművel tankoltak augusztus 29-én 20 óra 45 perc körül Téten, az OIL üzemagyagtöltő állomáson. A sofőr fizetés nélkül akart elhajtani.

Az üzemanyagtöltő állomás dolgozója megpróbálta ezt megakadályozni, miközben az autó vezetője elindult, és elsodorta a kutast, majd Győr irányába a 83-as főúton elhajtott.

Augusztus 30-án, 12 óra 35 perckor egy ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú vontatóból valamint a hozzá kapcsolt járműszállító pótkocsiból álló járműszerelvénnyel közlekedett Győrben, a Tatai út felől a 81-es főút irányába. A kereszteződéshez érve figyelmen kívül hagyta az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítását,  és balra kanyarodása során nem biztosított továbbhaladási elsőbbséget a védett úton, az M1-es autópálya irányába közlekedő Opel típusú személygépkocsinak, ezért összeütköztek. A baleset okozó jármű sofőrje a helyszínről megállás, valamint adatai hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

Augusztus 30-án 7 óra 45 perc és 10 óra 30 perc közötti időben Győrben, a Hermann Ottó utcában, a Bartók Béla út felől a Baross Gábor út irányába közlekedő autós a menetiránya szerinti jobb oldalon szabályosan várakoztatott Mercedes személygépkocsi kikerülése során, járművével  a parkoló autó bal oldalának ütközött. Az ismeretlen személy a helyszínről megállás, valamint adatai hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.

Illusztráció: depositphotos

Kapcsolódó témák: #baleset | #rendőrség |