Figyelmetlen sofőröket keres a rendőrség

Győr+ police.hu
2023.02.13. 12:02

Anyagikáros balesetekkel kapcsolatban keres szemtanúkat a rendőrség.

Ismeretlen személy február 3-án 8 óra körül, az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetőleg Iveco típusú tehergépkocsival közlekedett a 8306-os számú úton Gyömöre felől Tét irányába. Haladása során áttért a szembe haladó sávba, aminek következtében a vele szemből érkező Iveco tehergépkocsi vezetője – az ütközés elkerülése érdekében – a jobb oldali füves útpadkára lehaladt, ahol a járműve megcsúszott és fának ütközött.

Az ismeretlen, balesetet okozó személy a helyszínről megállás, valamint adatai hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

Ismeretlen személy ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú járművével február 8-án 19 óra és 20 óra 10 perc közötti időben Győrben, a Földes Gábor utca 2/a. szám mögötti parkolóban hátramenetet hajtott végre. Tolatása során – figyelmetlenségének betudhatóan – nekiütközött az útra merőlegesen kialakított parkolóhelyen várakozó Skoda típusú személygépkocsi elejének.

Az ismeretlen okozó a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.

Kapcsolódó témák: #baleset | #rendőrség |