Kábítószert fogyasztottak
Győr+
2019.11.14. 09:06

Fiatalokon kattant a bilincs

A rendőrök Győrben fogtak el két fiatalembert.

Közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak a járőrök Győrben 2019. november 13-án. Az intézkedések során 20 óra 15 perckor egy gépkocsi vezetőjét és utasát igazoltatták. A jármű utasa, egy 24 éves péri fiatalember, az ellenőrzéskor láthatóan zavartan viselkedett, ezért átvizsgálták a ruházatát, amelynek során a kabátzsebéből, egy fecskendőben kristályos szerkezetű kábítószergyanús anyag, illetve két alufólia-csomagban kábítószergyanús növényi származék került elő. A férfi a járőrök kérdésére elismerte, hogy a délutáni órákban fogyasztott kábítószert, ezért őt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol a vele szemben alkalmazott drogteszt – amfetaminra, metamfetaminra, és THC-ra – pozitív értéket mutatott.

Néhány órával később, 22 óra körül egy újabb járművezető bukott le, akit a rendőrök Győrben, a Mérföldkő utca és a 83-as számú főút kereszteződésében ellenőriztek. A sofőr az intézkedés során zavartan viselkedett, beszéde lassú volt, a feltett kérdésekre lassan reagált, és a pupillái kitágult állapotban voltak. A 23 éves ménfőcsanaki fiatal a helyszínen elismerte, hogy korábban kábítószert fogyasztott, ezért őt elfogták, majd a rendőrkapitányságra történt előállítását követően vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami az ő esetében is pozitív értéket mutatott.

A győri nyomozók mindkét fiatalt kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #rendőrség |