Kapunyitás előtt egy órával már sokan várakoztak a győri Rómer Ház bejárata előtt. Az előadó most nem valamelyik alternatív együttes, hanem egy művészettörténész, a televízió kincsvadászainak egyike: Fertőszögi Péter, a BÁV művészeti igazgatója.

A nagy érdeklődés miatt a győri múzeumnak ebbe a több embert befogadó termébe kellett áthelyezni a programot. A népszerű művészettörténésszel Kincsvadászok: hobbi, szakma vagy befektetés című előadása előtt többek között arról beszélgettünk: miért lett ennyire közkedvelt ez a műsor, mit jelent az emberek mindennapi életében a műkincs, a régiség és a dekoráció, érdemes-e műtárgyakba fektetni a pénzünket, s szakember létére vásárolt-e már hamisított képet.

Gondolták-e, hogy a Kincsvadászok műkereskedői kis túlzással celebekké válnak, miközben tudásukkal és egyéniségükkel a műtárgyakra tudják irányítani az emberek figyelmét?

Voltak kételyek. Én, a legidősebb szereplője ennek a műsornak, azonban biztos voltam benne, hogy ha harminc év népbutitás után egy kereskedelmi televízió felvállalja a mindennapi környezetünkben is jelen levő műtárgyak, régiségek értékeinek a közvetítését, annak lesz közönsége. Annál is inkább, mert mindenkinek vannak kapcsolódásai ezekhez a tárgyakhoz: a budapesti polgárnak éppúgy, mint az egész életét falun töltő néninek, vagy a világot látott egyetemistának.

Mennyire ismerik fel a magyar emberek a tulajdonukban lévő kincseket, illetve mennyire tartják értéknek azokat a tárgyakat, amelyeknek legfeljebb a koruk figyelemre méltó?

Sajnos nem nagyon tudják megkülönböztetni egymástól a műtárgyat, a régiséget és a dekorációt. De ne csodálkozzunk ezen, régen nem volt tudatos ízlésformálás, művészetismeret, legfeljebb néhány lelkes rajztanár igyekezett gyarapítani az emberek tudását, formálni a szemléletét.

Mi vezérli, motiválja a műgyűjtőket? A szépség iránti igény, a tulajdonlás élménye, a sikeres befektetés reménye?

Az idősebb, ötven feletti gyűjtőket a szenvedély, melynek szerelmes rabjai lesznek, erős érzelmi kötődés alakul ki iránta. A harmincas, negyvenes korosztálynak már hűvösebb a viszonya a műgyűjtéshez, felülkerekednek a racionális gondolataik, és azt is átgondolják, hogyan szükség esetén miként tudnak kiszállni belőle. A fiataloknak egy árverésen maga a biznisz jelenti az élményt

A magyar képzőművészek közül kiket tart számon a világ?

Nyilván többeket szamon tartok, de igazán két világhírességünk van: Victor Vasarely és Moholy-Nagy László.

Csak?

Én így látom. A magyar műtárgyaknak helyi, lokális piaca van. Ez Magyarországot és a szomszédos országokat jelenti. Ha egy külföldi árverésen magyar műkincs kerül kalapács alá, a licitálók is általában magyarok. Ez természetesen az árakban is kifejeződik. Egy Csontváry kép idehaza óriási összegbe kerül, külföldön legfeljebb a feléért lehetne eladni.

Meglep, hogy a világhírű magyar képzőművészek között nem említi Szalay Lajost, akinek a művészetét önnél kevesen ismerik jobban, s akiről egy kiállításmegnyitón úgy fogalmazott: Szalay Lajos sok tekintetben a magyar és az egyetemes grafika egyedülálló alakja. Pablo Picasso pedig azt írta Szalayról: Ha két grafikus neve marad fenn az utókornak a huszadik századból, a másik én leszek, ha csak egy, az Szalay Lajos lesz.

Szalayt, aki műfajának valóban a kivételes, megújító egyénisége, őt csak azért nem említettem, mert nem festő, hanem grafikus volt. A grafikák, a tusrajzok árai pedig sokkal alacsonyabbak, mint a festményeké. Szalay több országban élt, alkotott, tanított. Egészen különleges élmény volt, amikor kiállítást szerveztünk az akkor már nem élő művésznek Buenos Airesben, ahol tanított, a megnyitón jelentkezett egy idős ember, és azt mondta: én Szalay Lajos tanítványa voltam. Katartikus pillanat volt. Szalay a saját tehetsége jogán lett ismert, mindenütt elfogadott, nagy formátumú művész.

Ha az ember járja vagy figyeli a világ leghíresebb galériáit, azt látja, hogy a kortárs magyarok közül egészen kitüntetett helye van Reigl Juditnak, Keserű Ilonának és Maurer Dórának…

Ők ismert és keresett alkotók a művészeti világában. Még nem tudható azonban, hogy mennyire lesz tartós és maradandó ez az érdeklődés irántuk.

Ön, mint művészettörténész, vásárolt már hamis képet?

Persze, fiatalabb koromban velem is előfordult. Mielőtt az ember megvesz egy művet, nézzen alaposan utána, s érdeklődjön idősebb kollégáktól.

Ebben a bizonytalan világban jó befektetés-e a műkincs?

Műtárgyakban szerintem csak akkor fektesse az ember a pénzét, ha érdekli és érti ezt a világot, vagy teljesen megbízható tanácsadója van. Egyébként biztosabb az arany, vagy a részvénypapír. A műtárgy nem egyik évről a másikra duplázza meg az árát, ha egyáltalán megduplázza. Gyakran 15-20 év is kell hozzá, hogy eladása komolyabb hasznot hozzon. Azt szoktam tanácsolni, hogy olyan tárgyat vegyünk, ami tetszik, és szívesen nézegetünk akkor is, ha hosszú időn át nem tudjuk jó áron eladni. Aki a szépség iránti vágyból, szenvedélyből, szerelemből vásárol, az nem csalódik.