ADYVÁROSI NAGYTAKARÍTÁS ÚJ HELYSZÍNEN

Fejlesztések, közérzetjavító intézkedések

Fotó: Vig Norbert
Földvári Gabriella
2022.06.03. 17:02

Radnóti Ákos alpolgármester az adyvárosi nyári nagytakarításról számolt be lapunkban, valamint kedden a Győr+ Rádió vendégeként számos, más fontos közérdekű témát érintett a beszélgetésben.

Radnóti Ákos arra hívta fel a figyelmet, hogy idén új helyszínen, a Grabo-sátor felújítása miatt Adyvárosban, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola udvarán – bejárat az intézmény Sport utca felőli kapuján, a Szabolcska M. u. mellett – működik június 4-én 8 és 16 óra között a kihelyezett hulladékudvar. „Tavaly is sikeres volt a felhívás, a városrészben élők, több mint háromszázan, több ezer kilogramm hulladékot helyeztek el az akció során” – tájékoztatott az alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője. A lakók ide, a kihelyezett hulladékudvarba vihetik az elektronikai, a fém-, a papír-, a műanyag hulladékot, a nyesedéket, az építési törmeléket, a csomagolóanyagokat, a bútorokat, a berendezési tárgyakat. (Kivéve a veszélyes hulladéknak számító anyagokat.) A hulladék lerakásához szükséges vagy a lakcímkártyáját, vagy hulladékdíjszámlát felmutatni. A lomtalanítás a rendőrség és a városrendészet kiemelt biztosítása mellett zajlik.

Az alpolgármester beszélt a város jelenleg zajló legnagyobb beruházásáról, a Kuopio parki parkolólemez építésének munkálatairól, aztán a Grabo-sátor felújításáról, a játszóterekre kihelyezett napvitorlák fontosságáról, melyből a város idén több mint nyolcvanat szerelt fel, és a város virágosításáról. Továbbra is az a cél, hogy Győr az egyik legvirágosabb magyar város legyen. Az év egyik legfontosabb sporteseménye is szóba került: a kézis lányok a Final Fourban bizonyíthatnak. „Idén önmagában, hogy a bajnoki címet megnyerték, az már nagy dolog és előrelépés a tavalyi évi ezüstéremhez képest. Sok győri szurkol a csapatnak, számos helyszínre elkísérik a klubot, az ország legjobb szurkolótábora az ETO-é, s remélem, ezen a hétvégén is együtt szorítunk majd a csapatnak!”

Radnóti Ákos azt is elmondta, hogy amióta 12 éve képviselő, s 8 éve alpolgármester, a közösségi médiának köszönhetően sokat változott a kommunikációja a lakossággal. „Egyre többen tájékozódnak innen és keresnek fel ötleteikkel a Facebookon, az Instagramon vagy a Tiktok-csatornámon, s a hasznos és gyors, építő jellegű hozzászólások is elősegítik a hatékony munkát.