Képviselők kezdeményezték

Ingyenes hulladéklerakás Adyvárosban

Fotó: Németh Boglárka
Németh Boglárka
2022.06.02. 07:43

Ingyenes hulladék- és lomlerakó udvar lesz szombaton Adyvárosban. Radnóti Ákos, alpolgármester és dr. Szálasy László, önkormányzati képviselő minden évben saját képviselői keretéből segíti a körzetben élőket azzal, hogy ingyenesen megszabaduljanak a feleslegessé vált lomoktól.

“Ahogy már mindenki megszokta, nagyjából az év ezen szakaszában meg szoktuk tartani, dr. Szálasy László képviselőtársammal az ingyenes hulladéklerakást. A képviselői keretünkből oldjuk meg ezt a lehetőséget. Arra azonban figyelni kell, hogy most nem a megszokott helyen, a Grabo sátor mögötti parkolóban lesz a lerakó, hiszen ott felújítási munkálatok zajlanak, hanem a Szabolcska utcában, a Győri Tánc- és Képzőművészeti iskola udvarán, a parkolóban, amit a Sport utca felől lehet megközelíteni”– számolt be a Győr+ Médiának Radnóti Ákos.

A hulladék lerakáshoz a személyes okmányokra és a hulladékszállítást igazoló számlára lesz szüksége az érintetteknek. 

Arra kérem az adyvárosiakat, hogy fogjanak össze a lakóközösségek is, hiszen sokszor kapunk olyan megkeresést, hogy valakinek nincsen autója, idősebbek nem tudják akár személyesen odavinni, oda sétálni, de itt öt-és tízemeletesek vannak jórészt, így sokan laknak egy helyen, valaki közülük biztosan eljön és érdemes őket megkérni, hogy segítsenek”– tette hozzá az alpolgármester, aki arról is beszélt, hogy a veszélyes hulladékon kívül bármilyen lomot el lehet vinni, akár napi többször is és kilóban sincs megkötés. 

Adyváros az egyik legtisztább városrész, maradjon ez továbbra is így”- zárta gondolatait a városvezető. 

Kapcsolódó témák: #Adyváros | #hulladék | #lom |