Erős évadkezdés a teátrumban

Ezerszer is Esőember

Fotó: O. Jakócs Péter
P. Csapucha Adrienn
2022.09.16. 15:45

Négy Oscar-díjat zsebelt be az 1988-ban bemutatott Esőember. A film sikere azóta is töretlen, ahogy nagy eséllyel a győri teátrum előadása is az lesz, hiszen a finn Pekka Laasonen rendezésében a társulat ezen a hétvégén mutatja be a történet színpadi változatát. A főbb szerepekben Kolnai Kovács Gergelyt és Posonyi Takács Lászlót láthatjuk, őket kérdeztük a darab főpróbáján.

Nem tudnék pontos választ adni arra, hogy hányszor láttam, de ha valaki kérdezi azonnal ráfelelem, hogy vagy ezerszer! Megható, szívbemarkoló egyúttal felemelő az-az út, amit a két testvérpár Charlie Babbit és az autista, Savant-szindrómás bátyja, Raymond jár be, ahogy egymásra találnak és ahogy megtanítják egymást a szeretetre. A film a világ színpadain is halmozza a sikereket, s mi győriek szerencsések vagyunk, hogy a teátrum tolmácsolásában átélhetjük újra a történetet.

A Földnek vannak olyan részei, ahol az emberek tudnak egymás mellett élni, és vannak olyan részei ahol nem. Ez a történet egy olyan helyen született, ahol az előbbi igaz. Az elfogadás mindannyiunk számára követendő példa, mert a fő mondanivalója az egymás elfogadása – nyilatkozta a Győr+ Médiának Posonyi Takács László, akit Raymond szerepében láthat majd a közönség. A színművész sokat készült a darabra és a karakterére, de a műfaji sajátosságok miatt a filmmel nem különösebben foglalkozott, hiszen a világ számos színpadán már önálló életet él az alkotás.

„Képtelenség összehasonlítani a kettőt, de az tény, hogy kiválóan alkalmazták színpadra a művet, amit csak lehetett azt átvették a filmből. Fizikailag és szellemileg azért elég megterhelő a szerep, de nem ezzel kell foglalkozni, hanem azzal, hogy Raymond Babbit ki is valójában. Kicsi térben vagyunk a Kisfaludy Teremben, így nagyon óvatosan kell bánni mindenféle túlzással. Szerencsés a helyszín abból a szempontból, hogy magukat a helyzeteket önmagukban mutathatjuk meg, egyszerűen csak meg kell élni, nem feltétlenül játszani!” tette hozzá a Győri Nemzeti Színház oszlopos tagja.

Charlie szerepében Kolnai Kovács Gergelyt láthatja a nagyérdemű, aki partneréhez hasonlóan lenyűgöző alakítást nyújt a színpadon. „Charlie életét számos trauma kíséri, így nem kell azon csodálkozni, hogy egy olyan emberré vált, aki a nyílt érzelmeket nagyon nehezen fogadja be, van mit tanulnia a történetben, és tanul is szerencsére. Megtanul szeretni és közel kerülni valakihez, aki végül nagyon fontos szerepet tölt be az életében” – jellemezte kérésünkre az általa megformált karaktert a fiatal művész.

„Lacival sok mindent átéltünk már, volt az édesapám, most pedig éppen a bátyám. Ha jól belegondolok, akkor vele voltam a legtöbbször párban, így bátran mondhatom, hogy jól megértjük egymást, jól működünk együtt a színpadon” – árulta el Gergely.

Dan Gordon művét, a finn Pekka Laasonen rendezésében szeptember 17-én mutatja be a Győri Nemzeti Színház. Erős kezdéssel indítja az évadot tehát a társulat, és egy olyan élménnyel ami kihagyhatatlan, hiszen mi rajongók már jól tudjuk: ezerszer is Esőember!

Galéria: O. Jakócs Péter

TV-s szerkesztő: Farkas Mónika

Szereposztás:

Charlie Babbitt – KOLNAI KOVÁCS GERGELY
Raymond Babbitt – POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ
Susan – MIHÁLYI ORSI
Dr. Bruener, kórházigazgató – MOLNÁR ERIK
Dr. Marston, pszichiáter – BRÓDY NORBERT
Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr – RUPNIK KÁROLY
Lucy, Sally, pincérnő, örömlány – MOLNÁR ÁGNES
Iris, örömlány, rendőrnő – MOLNÁR SAROLTA

Díszlet – BÁTONYI GYÖRGY
Súgó – PUSZTAI LILLA
Jelmez – GYŐRI GABI
Ügyelő – ILLÉS OTTÍLIA
Tolmács – SOLYMÁR ESZTER
Rendezőasszisztens – MOLNÁR VIRGÍNIA

Rendező – PEKKA LAASONEN

Kapcsolódó témák: #Esőember | #Győri Nemzeti Színház |